Évet értékeltek Apátfalván a polgárőrök

2024.03.28

Az Apátfalvi Polgárőr Egyesület 2024.március 21.-én megtartotta az éves közgyűlését, amelyen értékelték a 2023-as évben végzett feladatokat.

A közgyűlést megtisztelte jelenlétével Szekeres Ferenc polgármester, Polgárdi Róbert r. őrnagy az Apátfalvi Rendőrőrs parancsnoka, Batiz István a Csongrád-Csanád Vármegyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége elnöke és Baranyi László törzs zászlós körzeti megbízott.

Sókiné Kubinyi Éva elnök asszony köszöntötte a meghívott vendégeket, és a megjelent polgárőr tagokat, majd ezután a 2023-as év eseményeinek beszámolója volt a napirendi pont, ahol elhangzott, hogy az egyesület tagjai 6150 órát töltöttek szolgálatban.

A folytatásban a 2023.évi részletes pénzügyibeszámoló hangzott el. Az egyesület a 2023-as évben 1,366 ezer Ft-ból gazdálkodott. A befolyt összeg az Apátfalvi Önkormányzat támogatása és a Csongrád Csanád Vármegyei Polgárőr Szövetség támogatásából tevődött össze. Ezúton is köszönetet mondott a támogatásokért az elnök asszony.

Ezután az egyesület elnöke ismertette, hogy milyen változásokat hozott a polgárőrség életében a polgárőr törvény idei módosítása.

Polgárdi Róbert őrsparancsnok szólalt fel, majd megköszönte a polgárőrök munkáját. Biztosította az egyesületet a támogatásáról és a szakmai segítségnyújtásáról. Felhívta a figyelmet az egyre jobban elterjedő kibern bűnözés fajtáira.

Szekeres Ferenc polgármester szintén megköszönte a polgárőrök 2023 évi munkáját.

Batiz István megyei elnök úr kért szót. Megköszönte a meghívást és további jó munkát kívánt a polgárőröknek, ami az idei évben sem lesz kevesebb, mint az előző évben, hiszen a választások miatt több megkeresés is várható. Elmondta, hogy a Magyarország Kormánya és az OPSZ 2024-es év legnagyobb közös környezetvédelmi projektjét indította útjára Mórahalmon. 200 Millió forintos kormányzati támogatással az egyesületek szervezetten bekapcsolódnak abba a programba, melynek célja az ország megannyi pontján fellelhető illegális hulladéklerakatok felderítése és felszámolása.

Az egyesület elnöke zárásként megköszönte az egyesület minden tagjának a település érdekében végzett áldozatos munkáját, illetve mindazoknak, akik bármely módon támogatták a polgárőrség működését, illetve mindazoknak, akik megbecsülték és értékelték erőfeszítéseinket.

A közgyűlés egy jó hangulatú beszélgetéssel és egy nagyon finom vacsorával zárult.

Fotó: polgárőrség

Hírszerkesztő: Magyari Béla