Hagyományos Szent Anna búcsút tartottak július 28-án, vasárnap Algyőn.

Polgárőr hírek
Csengelén kezd hagyománnyá válni, hogy az egészségügyi napok keretében az egészséges életmódot is propagálják, ennek jegyében kerékpártúrát rendeznek a szomszédos településre.
A határvédelem terén nyújtott kimagasló teljesítményért a Polgárőr Érdemkereszt arany fokozatát kapta tegnap a Csongrád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége. Az OPSZ elnöke szerint az elismerés a megye valamennyi polgárőrének szól.
A MÁV Csoport idén már 69. alkalommal rendezte meg 2019. július 13-án, szombaton a vasutasnap rendezvényeit, többek között Szegeden is, ahol a Szegedi Tudományegyetem Hattyas sori Sportközpontjában tartottak vasutas családi napot, "Juliálist".
Lovasnapot biztosított a polgárőrség
Az Algyői Faluvédő Polgárőr Egyesület felügyelte és vezette a településen a fogatok zenés felvonulását és a lovasnap megrendezését július 6-án, szombaton a lovaspályán.
Városnapokon vett rész a polgárőrség is
ándorfalván a település megalakulásának 140. évfordulója alkalmával városnapokat tartottak július 5 -7 - én, ahol a helyi és domaszéki polgárőrség részt vett. A vendég polgárőrök a biztosítási feladatban segítettek.
Újra a BikeSafe program Röszkén
Az elmúlt héten a Szegedi Rendőrkapitányság , valamint a röszkei polgárőrök közreműködésével, a BikeSafe program keretében a lakosság által hozott kerékpárokat vizsgálták át, majd vettek nyilvántartásba második alkalommal az ingyenes kerékpár-regisztráció alkalmával Röszkén.
Az Algyői Nőegylet civil szervezet által szervezett "Harc a rák ellen" Jótékonysági kerékpár túrát, 29-én szombaton 28 km-s távon. A helyi polgárőrséget is felkérték az útvonal biztosítására.
Zsombói falunapok polgárőr biztosítása
Az idén június 21.-22.-23. napokon Falunapok és Péter - Páli Arató ünnepséget rendeztek meg Zsombón. Volt hagyományos arató, cséplési és szántó bemutató is.
A Balatonföldváron szombaton megtartott Országos Polgárőr Napon Polgárőr Város címmel tüntették ki Sándorfalvát, illetve a helyi polgárőr egyesületet. Az elismerést Gajdosné Pataki Zsuzsanna polgármester asszony és Berecné Bősi Gizella elnök asszony vette át.
Közlemény
2011. évi CLXV. törvény a polgárőrségről és a polgárőri tevékenység szabályairól
17 §.(2) A polgárőri szolgálat ellátása során a gépjárművön figyelmeztető jelzést adó készülék - jogszabályban meghatározottak szerint - működtethető.
A 12/2007. (III. 13.) IRM rendelet 9.§ 1/j pontjára kell hivatkozni egy kérelemben, melyet benyújtasz az okmányirodába. Ez alapján beírják a forgalmi engedélybe, hogy a "gépjármű figyelmeztető jelzés használatára jogosult".










