2025- Középpontban a gyermek-, és ifjúságvédelem

2025.02.02

Az Országos Polgárőr Szövetség országjáró fórumsorozatának harmadik állomásán vettek részt megyénk polgárőr vezetői február 1-én, szombaton, Szolnokon.

Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar és Jász- Nagykun- Szolnok vármegye polgárőrei megtöltötték a Tiszaligeti Turisztikai Központ termét, ahol szövetség elnöke Dr. Túrós András ismertette a gyermek- és ifjúságvédelem évének célkitűzéseit.

"Ezeket a fórumokat bizonyos programok meghirdetésére is felhasználjuk, másrészt pedig a polgárőr vezetőknek egy felsőszintű oktatására is használjuk… Kilencszáz-ezer polgárőr vezetőhöz tudunk közvetlenül is eljutni, és el tudjuk mondani az elvárásainkat, ismertetni tudjuk a számunkra fontos szakmai programokat, vagy azokat, amelyeket a kormányzattal, a belüggyel, vagy éppenséggel a rendőrséggel egyeztetve kezdeményezünk … Itt négy vármegye van jelen, ebben a négy vármegyében 10 ezer 600 polgárőr teljesít szolgálatot, az ő képviseletükben vagytok jelen. Elvárható, hogy az itt elhangzottakat vigyétek tovább, adjátok tovább… Minden polgárőrnek tudni kell arról, hogy új program indul."

A szövetség elnöke beszélt arról is, hogy bár a tavalyi adatok még nem állnak rendelkezésre, azt lehet tudni, hogy Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar, Csongrád-Csanád és Békés vármegye polgárőrei, az azt megelőző esztendőben összesen 2,3 millió szolgálati órát teljesítettek, ami fantasztikus eredmény.

Az idei feladatokat áttekintve a szövetség vezetője hangsúlyozta, a polgárőrök fő küldetése továbbra is a közterületi szolgálat, az OPSZ pedig az egyesületek működésére helyez nagyobb hangsúlyt, igyekszik a nehezen boldoguló egyesületeknek vármegyei és országos szinten is segítséget nyújtani. Túrós András szerint nagyjából minden tizedik egyesületnek lehet szüksége közvetlen segítségre.

Csongrád- Csanád vármegyéből Batiz István a megyei szövetség elnöke, valamint Szentes, Hódmezővásárhely, Fábiánsebestyén, Mórahalom, Kövegy, Dóc, Derekegyház, Eperjes, Csongrád, Csanádalberti, Nagymágocs, Mindszent, Makó és a Marosmenti egyesületek képviselői ismerték meg a gyermek- és ifjúságvédelmi program részleteit, valamint kaptak átfogó képet a közbiztonság, közlekedésbiztonság helyzetéről, illetve az egyesületi működés, szolgálatellátás adminisztrációs kötelezettségeiről.

Szabó Zoltán, az OPSZ szakmai elnökhelyettese előadásában a program részleteit ismertette.

Országos Polgárőr Szövetség 2025-ös tevékenységének középpontjába helyezze a gyermek- és ifjúságvédelmet, ehhez rövid útmutatót is készített, amelyben leírja, milyen jelei vannak annak, ha egy gyermek bajban van, ha érzelmi, fizikai bántalmazás éri.
Kiemelte, hogy ezekben az esetekben hatványozottan érvényes a szabály, miszerint nincs rossz jelzés, csak elmulasztott jelzés van.

"Jobb ma egy jelzés, mint holnap egy tragédia."

Dr. Szilák Mihály, az OPSZ Felügyelő Bizottságának elnökhelyettese közzétette, az országos szövetség mit vár el az egyesületek vezetésétől. a jogszabályok és belső szabályzat maradéktalan betartását, a nyilvántartások pontos vezetését, a civil szervezeti működés szabályainak betartását.

A közlekedésbiztonság jelenlegi helyzetéről Óberling József rendőr ezredes, az ORFK Közlekedésrendészeti Főosztályának vezetője adott átfogó tájékoztatást.

Magyarország közbiztonsága kiegyensúlyozott – ezzel kezdte előadását dr. Szeles Norbert Márió rendőr alezredes, az ORFK Közrendvédelmi Főosztály, Közterületi és Őrszolgálati Osztályának vezetője. A szakember elismételte az országos rendőrfőkapitány által az első fórumon, Sátoraljaújhelyen közzétett értékelést, amely szerint nemzetközi viszonylatban Magyarország a 14. legbiztonságosabb ország. A Fórumon elhangzottakról további részleteket találhat az Országos Polgárőr Szövetség honlapján:

"Tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy sikeresek legyünk!" – Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) 

https://opsz.hu/hivatalosan-is-elindult-a-gyermek-es-ifjusagvedelem-eve-a-polgarorsegnel/ 

https://opsz.hu/masodik-allomas-budapest/

További naprakész információkért kövesse az OPSZ facebook oldalát:

https://www.facebook.com/opsz.polgarorseg

Forrás: opsz.hu

Kiegészítés szöveg: Bartos Zsuzsanna

Hírszerkesztő: Magyari Béla