Falunapokat biztosítottak Csengelén

Már három évtizede rendezik meg Csengelén a Falunapokat pünkösd alkalmából, így a helyi polgárőrségnek már nagy tapasztalata van a rendezvények biztosításában.
Az első nap a mazsorett felvonulással kezdődött. A táncosok zenekari kisérettel tettek egy nagy kört a település utcáin. Felvezetésüket a figyelmeztető jelzéses polgárőr autó látta el, a sort pedig egy polgárőr mopedes zárta. Egy másik segédmotoros polgárőr pedig előre haladva a keresztező forgalmat megállította a menet elhaladásáig.
A délután is felvonulást hozott. Ekkor a motoros találkozó résztvevői tettek egy nagy kört, a tanyavilágba is kilátogatva. Itt is a polgárőr autó vezette a menetet, két mopedes pedig a keresztező forgalmakat állította meg a kétkerekűek elvonulásának idejére.
Második nap jött a harmadik felvonulás biztosítása. A lovas kocsik és lovasok menetét a figyelmeztető jelzéses polgárőr szolgálati kocsi vezette, a két mopedes polgárőr pedig a mellékutcákból jövő forgalmat fogta meg a menet elhaladásáig.
Mindhárom felvonulás rendben zajlott le, rendkívüli esemény nem történt.
Szöveg és képek: Molnár Mihály titkár
Hírszerzéstő: Magyari Béla