Megerősített szolgálat húsvétkor Szegeden és környékén

2021.04.07

A hosszú hétvégén megerősített szolgálatot láttak el a szegedi és környéki egyesületek

Az idei húsvét is másabb volt, mint, amit a pandémiás helyzet előtt megszokhattunk, a szegedi és környéki egyesületek, ettől függetlenül, most is fokozott járőrszolgálat ellátását vállalták az ünnep alatt. Az egyesületek mind bel- és külterületen közterületi járőrszolgálatot teljesítettek. E mellett az ünnep alatt is fontos szerepet kapott a határvédelmi feladatok ellátása.

Csőke Zsolt, a Szeged- Belváros, Móraváros Polgárőr Egyesület elnöke elmondta, hogy mind a nappali, mind az esti órákban vállaltak szolgálatokat az egyesületek tagjai, ezzel is segítve a hatóságok munkáját. A nappali szolgálatok során az ittas sofőrök kiszűrésében igyekeztek segíteni a rendőrök munkáját, az éjszakai órákban pedig a hatályos korlátozások betartását ellenőrizték.

Varga Pál, a Domaszéki Polgárőr Egyesület elnöke elmondta, hogy a hétvége kezdetekor az 55-ös főúton segítették a mentő egységek munkáját egy kiégett gépjárműnél. A húsvéti ünnep alatt is, a rászorulókat, egyedül élőket meglátogatták, a tanyákat ellenőrizték.

A határmenti településeken lévő egyesületek, a már megszokott helytálással és intenzitással segítették a határvédelemmel kapcsolatos feladatokban a rendőrök munkáját.

Az egyesületi vezetők itt is köszönetüket fejezik ki az önkénteseknek, áldozatos munkájukért.

Hírszerkesztő: Horváth S. András

Fotó: polgárőrség