Szegedi ünnepségeket biztosították a polgárőrök

2021.08.21

Augusztus 20-án zászlóforgatók látványos műsorával kezdődött a szegedi Széchenyi téri díszünnepség, majd a műsoruk után jött a hagyományoknak megfelelően a Fricsay Ferenc Városi Koncertfúvószenekar térzenéje. 

Nem sokkal tizenegy óra előtt húzták fel a nemzeti lobogót a Himnuszra, majd ezután a városháza előtti szökőkút mellett felállított színpadon folytatódott az ünnepség. A Szeged Táncegyüttes műsora után Fekete Gizi, a Szegedi Nemzeti Színház örökös tagja Reményik Sándor versét mondta el. A Mindennapi kenyér után következett az alpolgármesteri beszéd is. Az egésznapos rendezvényeket este a tűzijátékkal zárták.

A szegedi és domaszéki polgárőrök a felkérésre, részt vettek a szegedi ünnepi rendezvények, valamint tűzijáték biztosításában a rendőrséggel együttműködve.

 A Kiskundorozsmai rendezvényt a Dianoszki téren az ottani polgárőrök segítettek biztosítani.

Fotó: polgárőrség

Hír szerkesztő: Magyari Béla