A katasztrófavédelem is számít a polgárőrök tenni akarására.

2013.12.02 09:10
Jackovics PéterA katasztrófavédelem is számít a polgárőrök tenni akarására. Ezt tudhatták meg nem régen megtartott elnökségi ülésen az Országos Polgárőr Szövetség elnökségi tagjai Cserkeszőlőn.
 
 
A rendkívüli természeti- és egyéb katasztrófahelyzeteknél, eseményeknél történő polgárőr együttműködéséről tájékoztatta az Országos Polgárőr Szövetség elnökségét Jackovics Péter, az Országos Katasztrófavédelmi főigazgatóság előadója.
Mint megtudtuk, a katasztrófavédelem fel kívánja karolni azt a társadalmi összefogást, amit ebben az évben a katasztrófavédelmi helyzetekkor tapasztaltak. Szeretnék majd kiaknázni azt, hogy a lakosság tenni akar a saját településéért. Itt példaként a márciusi havazást illetve a nyári árvízi védekezést hozta fel, ahol fontos szerepet vállaltak a polgárőrök is.
 
Jackovics Péter: A katasztrófavédelem is számít a polgárőrök tenni akarására
Az előadó megemlítette, hogy sokszor panaszkodtak a polgárőrök egy-egy katasztrófa esetén arra, hogy nincsenek információjuk. A katasztrófavédelem okulva a történtekből, változtattak az irányítói - döntéshozói struktúrán és innentől a megyei vezetők fognak összehívni egy döntő bizottságot, amibe bevonják a polgárőrséget is. Bevezetik azt a rendszert is, hogy a katasztrófavédelem az egyes katasztrófák helyszínére egy mobil irányító-központot fog kiküldeni. Ez egy busz, aminek segítségével a döntéshozók a helyszínen jobban tudnak tájékozódni, és közvetlen tudnak majd irányítani.
Jackovics Péter, az Országos Katasztrófavédelmi főigazgatóság előadója arról is beszélt, hogy az országszerte felállított, vagy felállításra kerülő járási mentőcsoportok azonnali reagálásúak lesznek majd, vagyis nem 24-48 óra alatt fognak felállni, hanem kvázi azonnal. Ezek a mentőcsoportok általában 25-30 fősek lesznek, és ebben is tevőlegesen számítanak a járási, területi polgárőrökre.
Mint ismeretes a polgárőr rádió is folyamatosan adta az információkat, és segítette a polgárőrök tájékoztatását a márciusi havazáskor és az árvízi munkálatoknál, valamint többször adtak hírt a polgárőrök rendszerbeállító gyakorlatáról.
Forrás OPSZ információ
Feltette Magyari Béla
 

Téma: A katasztrófavédelem is számít a polgárőrök tenni akarására.

Nincs hozzászólás.

Új hozzászólás hozzáadása