A lovas polgárőrök tehetik a legtöbbet a külterületi közbiztonság évében

2014.03.17 06:35
 
A Polgárőrség sikerágazata lett az Országos Polgárőr Szövetség Lovas Tagozata. Nem véletlenül, hiszen két esztendős működésük alatt „szárnyaltak", sikert sikerre halmoztak. S ha már siker: az OPSZ meghirdette „A külterületi közbiztonság éve" programja eredményessége is nagyrészt rajtuk múlik majd. Hiszen ahová nem lehet eljutni kerékpárral, robogóval, autóval, oda a lovasok még mindig elérhetnek. Nem véletlenül bázisukon rendezte meg az Országos Polgárőr Szövetség, a Lakitelek Népfőiskola és Lakitelek Önkormányzata azt a konferenciát március 7-én, amelyen a Polgárőrség szerepéről esett szó a külterületi közbiztonságban.




Zámbó Péter, az OPSZ szakmai alelnökének köszöntő szavai után Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke nyitotta meg a szakmai tanácskozást „Biztonság a kormányzati politikában" című előadásával.
Lezsák Sándor: Az nem lehet, hogy néhány tízezer ember terrorizáljon egy 10 milliós országot!
Amelynek elején kiemelte: az nem lehet, hogy néhány tízezer ember terrorizáljon egy 10 milliós országot! S e mondatban benne van az is - jegyezte meg -, hogy mit várhatunk el annak érdekében, hogy ez ne így legyen. Előadásában szólt a négy év előtti állapotokról, a morálisan meggyengült rendőrségről, arról, hogy szabadság és rend nincs jól működő igazságszolgáltatás nélkül. Felemlítette a 3 csapás törvényt, majd kijelentette: statisztikai adatok bizonyítják, hogy az elmúlt négy évben jelentősen javult a közrend, a közbiztonság Magyarországon. S ebben - emelte ki Lezsák Sándor - jelentős érdeme van a Polgárőrségnek is. Maga is önkéntes bűnmegelőző lévén elmondta: havonta legalább egyszer lóháton járja be a település polgárőr polgármesterével Lakitelek területét, hogy felmérje, hol „szorít a cipő" lakhelyükön. Végezetül azt emelte ki: ebben az új biztonsági stratégiában - amelyhez csatlakozott a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács is - a rendőrség és a polgárőrség mellett helye kell legyen a vad- és halőröknek, a mező- és erdőőröknek, természetvédőknek, s mindenkinek, aki tenni akar a külterületek még biztonságosabbá tétele érdekében.

Ismét Lakitelekre figyel a 60 ezres Polgárőrség és Magyarország lakossága, hiszen újfent itt bont zászlót az OPSZ Lovas Tagozata - említette fel előadása bevezetőjében dr. Túrós András, az OPSZ elnöke. A lakott területek elfogadható közbiztonsága mellett a külterületeken olyan jogsértések történnek, amelyekre választ kell adnunk! A terménylopások, falopások, tyúktolvajlások, az elöregedő lakosság félelme a tanyavilágban megoldást vár, s ebben mi polgárőrök az erős és hatékony rendőrség mellett élharcosok lehetünk! Lakossági igény alapján született a külterületi programunk, amely az ORFK vezetése egyetértésével találkozott.

Dunaújvárosi lovas polgárőrök figyelik az előadást
Dunaújvárosi lovas polgárőrök figyelik az előadást

Külterületi biztonsági hálót szervezünk olyan koordinált szolgálatokkal, amely előnyös és hatékony az itt élők és gazdálkodók számára. E külterületi programot a jó Isten is a lovas polgárőrökre találta ki, ők lehetnek ennek a zászlóvivői! A fantasztikus fejlődésen átment tagozattól okkal és joggal várjuk el, hogy eredményesek legyenek e program során. Megújult Magyarországon a Polgárőrség, akikre nagy szükség van, hogy a lakosság szubjektív biztonságérzete még inkább javuljon.
A továbbiakban Szabó Vendel r. alezredes, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója a tanyás települések megyei biztonságáról beszélt, kiemelve: az ország legnagyobb megyéjében lelhető fel a legtöbb tanya is. Az itt élők biztonságát a Készenléti Rendőrség lovas egysége mellett az OPSZ Lovas Tagozatának polgárőrei segíthetik magasabb szintre emelni, hiszen - mint mondotta - együtt többet érünk, erősebbek vagyunk! Less Ferenc r. őrnagy, a Készenléti Rendőrség Lovas és Kutyás Szolgálati Osztály vezetője a 28 lóval, 5 csikóval és három beszerzés alatt lévő lóval rendelkező állomány feladatait ismertetve azt hangsúlyozta: ki kell menni a tanyavilágba, meg kell szólítani az ott élőket annak érdekében, hogy nagyobb bizalmuk legyen a lovas rendőrök és polgárőrök iránt. Ehhez kapcsolódva Felföldi Zoltán, Lakitelek polgármestere, az OPSZ Lovas Tagozat vezetője rendkívüli lehetőségként aposztrofálta a külterületi tevékenységet. Bejelentette: mára 74 egyesületben 340 polgárőr 330 lóval teljesít lovas szolgálatot, s mert a ló pozitív érzéseket hív elő az emberekből, a lovas polgárőrségnek is pozitív társadalmi hatása van. Mi úgy gondoljuk - tette hozzá a tagozatvezető - a külterületek védelmére, a fa- és terménylopások megelőzésére, a tanyavilágban élők segítésére vagyunk leginkább hivatottak.

Ahogy mondani szokták, „műsoron kívül" Markos György, az OPSZ külkapcsolati elnökhelyettese is szót kapott, aki szenvedélyesen ecsetelte: a magyar olyan, hogy a nagy bajban rendkívül összetartó. Bár remélhetően nagy baj még nincs, ám ebben a zűrzavaros világban mi polgárőrök adunk megoldási alternatívákat. Mint jelen esetben is, amikor a külterületeken élők, gazdálkodók biztonságát vállaltuk fel. Miután egyfajta Hungaricum vagyunk, meg is fogunk felelni a lakosság ilyen irányú elvárásának is - jelentette ki.

Dr. Túrós András: E külterületi programot a jó Isten is a lovas polgárőrökre találta ki, ők lehetnek ennek a zászlóvivői!
Dr. Túrós András: E külterületi programot a jó Isten is a lovas polgárőrökre találta ki, ők lehetnek ennek a zászlóvivői!

Az Erdőtörvény módosításainak hatásait ecsetelte előadásában Wisnovszky Károly, a NÉBIH Erdészeti Igazgatóságának vezetője, többször is felemlegetve, hogy a falopások milyen kárt jelentenek az erdészeteknek, az államnak. Szólt az erdők biztonságának kérdéseiről, s ecsetelte az együttműködés lehetőségeit az erdészeti igazgatás, az erdőgazdálkodók és a polgárőrség között az erdők biztonságának érdekében. A ló és az ember kapcsolatát az emberiség történetétől napjainkig vázolta fel Dénes Péter, az OPSZ Lovas Tagozat elnökhelyettese, kiemelve, hogy egyre nő a szabadidő lovasok száma. Közülük mind többen lépnek be a polgárőr lovasok táborába önkéntes bűnmegelőzőként. S hogy az „utánpótlás" is biztosított legyen, egy úttörő kezdeményezésről adott számot Olajos István, a Lakitelek Általános Iskola igazgatója, aki a testnevelés óra keretében megvalósított iskolai lovas oktatás rejtelmeibe vezette be a hallgatóságot. Külön is szólt róla: a polgárőrök segítsége nélkül mindez nem jöhetett volna létre, s hogy mekkora sikere van, arra jellemző: mind több iskolavezető érkezik hozzájuk tapasztalatcserére, mert szeptembertől maguk is szeretnének hasonló oktatást indítani. Arról már nem is beszélve: még a korábban a hátasoktól félő gyermekek is örömmel vesznek részt a rendszeres foglalkozásokon.
Az előadásokat követő beszélgetésen a Kökényi Polgárőr Egyesület lovasa a siklóernyő felhasználhatóságának előnyeit ismertette a külterületi biztonság javítása érdekében, míg Mezőhegyes polgármester asszonya, - miután az ország legnagyobb fedett lovardájával rendelkeznek - ígéretet tett arra: segíti a lovas polgárőrség szervezését. Egyben felhívta a figyelmet arra is: a repülőgépes mezőgazdasági „járőrözés" is jó lehetőséget biztosít a külterületek, a tanyavilág történései megfigyeléséhez. Hallhattunk arról is: Fejérben nem csak lovas, de csézán szolgálatot teljesítő polgárőrök is járják a külterületeket. A Keceli Polgárőr Egyesület vezetője itt jelentette be csatlakozási szándékukat a lovas polgárőrökhöz, míg egy méhkeréki polgárőr lovas arról érdeklődött, van-e olyan biztosítás, amely fizeti az esetleges lovas polgárőr okozta kárt. Ez utóbbi kérdésre Felföldi Zoltán adott kielégítő választ.
Záró gondolataiban Lezsák Sándor azt emelte ki: érdemes volt rászánni e délelőttöt e tanácskozásra, hiszen sok megszívlelendő és hasznos gondolat hangzott el. Bejelentette: előkészületben van egy lovarda program, amit tovább népszerűsítheti a lovaglást, az OPSZ Lovas Tagozatát. „Gyakorlatból adjunk példát, hogy másoknak több sikerélménye legyen!" - emlegette fel, majd azzal a gondolattal zárta az értékes tanácskozást: a jók nem elég erősek, az erősek nem elég jók! Legyünk erősebbek, fogjunk össze településünk, Magyarország javára!

 

Tóth Zoltán
Fotók: Szentirmay Tamás

Feltette Magyari Béla

 

Téma: A lovas polgárőrök tehetik a legtöbbet a külterületi közbiztonság évében

Nincs hozzászólás.

Új hozzászólás hozzáadása