1800 polgárőr a megyében: még a legkisebb településen is járőröznek.( Batiz Istvánnal készült interjú)

2013.04.29 20:36
 A Csongrád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetségében 60 év a tagok átlagéletkora, sokan már 21 éve teljesítenek önkéntes szolgálatot. Polgárőr csak büntetlen előéletű személy lehet, aki pártoktól független. A Délvidéken a magyar polgárőrség mintájára szerveznének csoportokat. Alig akad olyan település Csongrád megyében, ahol ne lennének polgárőrök: még a legkisebb településeken, Dócon és Kövegyen is járőröznek az önkéntesek, akik munkájukért egy forintot sem kapnak. Egy polgárőr-egyesületnek minimum 10 taggal kell működnie. Ha kevesebben vannak, csak csoportokról beszélhetünk, amelyek egy hozzájuk közel eső egyesület égisze alatt működnek. Létszámunk 1800 fő körül mozog a megyében. Nagy előny, ha egy településnek saját polgárőrsége van. Nyugodtabban alszik a polgármester és a körzeti megbízott is, ha tudja: falujában este és hétvégén is állandóan figyel valaki a biztonságra. Egy polgárőr szeme láttára senki nem fog feltörni egy vegyesboltot – magyarázta Batiz István A Csongrád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetségének elnöke elmondta: kistelepüléseken könnyebben megy az új tagok toborzása, de egyre többen mondanak le a társadalmi munkáról, mert a család megélhetése érdekében minden lehetőséget meg kell ragadni a munkára. A polgárőrség átlagéletkora ezért is került 60 év környékére. A polgárőrség ötletét Kanadából szállította haza Kopácsi Sándor aki 1956-ban Budapest rendőrfőkapitánya volt. – A megyében 1990. október végén alakult meg az első polgárőr egyesület Röszkén, és a Röszkei Önvédelem Egylet névre hallgatott: 180-200 tagunk már 21 éve polgárőr – mesélte az elnök. A legnagyobb egyesülettel Csongrád büszkélkedhet 93 tagja van. A községek közül Földeákon 23-an őrködnek a biztonságért. Amennyiben egy polgárőr bűncselekményt észlel, a feltételezett elkövetőt visszatarthatja, ám lőfegyvert nem használhat. A testi kényszerbe belefér az összes létező önvédelmi fogás, például egy hátsó karbölcső is, amivel bárkit földre lehet kényszeríteni.

Vajdaság-szerte már több településen alakult polgárőrség, habár a szerb törvények ezt nem teszik lehetővé. A délvidéki magyarok részéről egyre nagyobb az óhaj hivatalos keretek között megteremteni a polgárőrséget a magyar példa alapján. – Jó pár éve nyitottunk Románia felé, amellyel jó kapcsolat épült ki. Próbálkoztunk Szerbia felé is, hogy megismertessük velük a magyar mintát, de ott egyelőre nem találkoztunk nagy fogadókészséggel. A szerb irányról azonban még nem mondtunk le: a CSMRFK segítségét kérjük a kapcsolatfelvételben – mondta Batiz István.

Magyarországon polgárőr csak büntetlen előéletű és politikailag semleges személy lehet. – Az egyesületek együttműködési megállapodást kötnek a rendőrséggel, a bíróságra pedig be kell adni a tagok nevét és elérhetőségét. Aki büntetett előéletű, vagy polgárőrködése ideje alatt komolyabb bűncselekményt követ el, arról a hatóságtól azonnal jelzést kapunk. A belépés további feltétele: önkéntes büntetőjogi nyilatkozat tétele a makulátlan előéletről. Volt már rá példa, hogy ezt megtudván néhányan elálltak a polgárőrködéstől, de nem ez a jellemző.
Alapszabály: ne politizálj!

Március végén hatályon kívül helyezte a békéscsabai székhelyű Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület feloszlatására benyújtott ügyészségi keresetet elutasító elsőfokú bírósági döntést a Szegedi Ítélőtábla, mondván, feltételezhető, hogy tagjai több rendezvényen politikai színezetű megnyilatkozást tettek. – Ez csak a nevében polgárőr-egyesület, nem tagja az országos szövetségnek. A törvény kimondja: Magyarországon a polgárőr politikai rendezvényen nem szólalhat fel, ott nem tarthat kezében zászlót vagy transzparenst. A mi tagságunk politikai beállítottságát belépéskor nem kérdezzük, nincs rá jogunk, ez mindenkinek a magánügye, de az alapszabály mindenkire nézve kötelező: aki nem tudja garantálni politikai semlegességét, annak nincs helye az országos szövetségben  mondta Batiz István elnök. 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Forrás Kiss Gábor Gergő. 
feltette Magyari Béla

 

 

 

 

 
 
 

 

Téma: 1800 polgárőr a megyében: még a legkisebb településen is járőröznek.( Batiz Istvánnal készült interjú)

Nincs hozzászólás.

Új hozzászólás hozzáadása