Az elmúlt hat év a polgárőrség aranykora volt

2018.03.25 05:48

Az Országos Polgárőr Szövetség március 24-én tartotta meg küldöttgyűlését az Országos Rendőr-főkapitányság Auditóriumában

Dr. Túrós András az Országos Polgárőr Szövetség elnöke beszédében az elmúlt hat év sikereit ismertette. Elmondta a 2012-vel elkezdődött fejlődési szakasz eredményesen zárult. 2018-ban már 63.000 polgárőr lát el önkéntes szolgálatot a közbiztonság védelmében. A 2012 és 2017 közötti időszak a polgárőrség aranykora volt. Az OPSZ elnöke elmondta, hogy ebben az időszakban az új polgárőrtörvény megszületése, a költségvetési támogatás jelentős bővülése, a járműpark megújítása, az új igazolványok, az egységes formaruha és az új képzési rendszerek bevezetése nyomán megújult a polgárőrség.

Több mint egymilliárd forintra emelkedett a költségvetési támogatás, továbbá 570 új járőrautót, több mint ezer kerékpárt, és mintegy 100 új robogót állíthattak szolgálatba a polgárőrök‒ tette hozzá.

Elmondta még, hogy a szervezet valamennyi programja a közbiztonság javulását eredményezte, ezért a partner önkormányzatok több mint 90 százaléka elégedett volt a munkával. A polgárőrök közterületi jelenlétükkel meghatározó szerepet töltenek be a bűnmegelőzés területén, mindennek nyomán pedig a kormány, illetve a rendőrség stratégiai partnerként tekint az OPSZ-re .

2017-ben a polgárőrök 9,2 millió szolgálati órát teljesítettek országszerte, és fontos szerepet töltöttek be a déli határ mentén az illegális migráció elhárításában is.

Megalakult a szervezet határvédelmi tagozata, és a polgárőrök, mintegy 400 illegális migránst fogtak el és több mint 500 elfogását segítették ‒ mondta.

Az év legfontosabb feladati között az elnök a közterületi jelenlét fokozását, illetve az idős magányos emberek és a fiatalok védelmét említette.

Az OPSZ elnöke hangsúlyozta, hogy mindez nem jöhetett volna létre Magyarország Kormányának és Belügyminisztériumának kiemelt támogatása nélkül.

Dr. Pintér Sándor Magyarország Belügyminisztere gratulált a polgárőrök 2017. évben elvégzett önkéntes szolgálataihoz, s megköszönte, hogy a Rendőrség és a Katasztrófavédelem mellett jelen vannak a társadalom mindennapjaiban. Elmondta, hogy 2010-hez képest ma már felére csökkent a bűncselekmények száma és a közös munkának köszönhető az is, hogy Magyarország bekerült a világ 15 legbiztonságosabb országa közé. Méltatta, hogy a polgárőrök soron kívüli feladatokat is végeznek, így a rendkívüli időjárási viszonyokban is segítenek. A polgárőrök helyt álltak a rendkívüli havazás során is.

Kiemelte, hogy 2010-hez képest a többszörösére emelkedett a polgárőrség költségvetési támogatása, amelyet munkájukkal háláltak meg a polgárőrök. Jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy hét év alatt a felére csökkenjen a bűncselekmények száma Magyarországon.

Nem véletlen, hogy a külföldiek csodálkoznak azon, hogy magányos nők éjszaka is biztonságban sétálhatnak a nagyvárosok utcáin, illetve rend van a falvakban is ‒ mondta a belügyminiszter.

A belügyminiszter a közterületi jelenlét bővítésére kérte a polgárőröket, illetve bejelentette, hogy a költségvetési támogatáson túl az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legkevesebb 50 használt szolgálati autót ad át az OPSZ részére.

A 300×100 Biztonság bűnmegelőzési program kapcsán a hármas tengely (rendőrség, önkormányzat, polgárőrség) sikeres együttműködését dicsérte. A fiatalokkal való foglalkozás során kiemelte az Egy Iskola-Egy Polgárőr programot, amely biztonságot jelent az iskolák környékén.

Végül elismerések átadására került sor, ahol a megyénkből kettő fő részesült elismerésben.

Belügyminiszteri dicséretet és tárgy jutalmat kapott

A  bűnmegelőzés, veszélyelhárítás területén végzett kimagasló tevékenysége elismeréséül 

   

Batancs Erika 

az Országos Polgárőr Szövetség Határvédelmi Tagozat tikára, a Mórahalmi Polgárőr Egyesület titkára

Polgárőr Érdemkereszt Arany fokozata kitüntetés kapott

 a polgárőrsében végzett kiemelkedő munkája elismeréseként

    

Petrity Rudolf

a Csongrád Tisza-táj Polgárőr Egyesület elnöke

Fotó és forrás: Magyari Béla