Bemutatkozik a Csengelei Polgárőr Csoport

2014.04.24 07:58
A rendszerváltás környékén Csengelén is elszaporodtak a bűncselekmények, és a rendőrség egyedül nem volt képes ezek ellen megelőzésére. A faluban 1990 novemberében alakult meg a helyi polgárőr szervezet, Csongrád megyében másodikként. Az alakuló ülésen 10 fő lépett be az egyesületbe. A polgárőrség vezetője Kucsora Péter lett, aki 2012-ig ellátta ezt a feladatot (2013-ban tiszteletbeli vezetőnek választották meg). A titkári feladatokat 1991-től Molnár Mihály látja el.
  1992-ben a csengelei polgárőrök rendeztek az országban elsőként polgárőr napot, melyet a következő két évben is megtartottak.
A járőrszolgálatok mellett sok rendezvény biztosításában is részt vesznek a polgárőrök: falunapok, szüreti felvonulás, Szent Imre napi körmenet, temető őrzés a halottak napja környékén, éjféli misére érkezők autóinak őrzése. A kisteleki augusztus 20-i rendezvény biztosításában is részt vesznek évek óta.
A több mint két évtizedes története során a csengelei polgárőrség tagjai gépkocsi tolvajt fogtak, sorozatbetörők elfogásában vettek részt, valamint illegális bevándorlókról adtak jelzést. Közreműködtek emberölés tettesének felderítésében, eltűnt személyeket felkutatásában.
Az egyesület a falu központjában figyelő toronnyal, valamint szolgálati gépkocsival rendelkezik.
Az egyesületből Kucsora Péter és Molnár Mihály rendelkezik a Polgárőr Érdemkereszt arany fokozatával. Az ezüst fokozatot Bozó Béla kapta meg életmentéséért.
Az egyesület jelenlegi vezetése: Bangó Péter csoportvezető, Bozó Béla csoportvezető-helyettes, Molnár Mihály titkár, Csányi Krisztina titkárhelyettes.
A Csengelei Polgárőr Csoportnak együttműködési megállapodása van a rendőrséggel, a Csengelei Önkormányzattal, a Magyar Postával és a Magyar Államvasutakkal.  
A csengelei polgárőrök 24 fős csapattal vesznek részt a falu bűnmegelőzési munkájában.

 

Forrás Magyari Béla és Molnár Mihály

 

 
 

Képgaléria: Bemutatkozik a Csengelei Polgárőr Csoport

Tételek: 1 - 15 ból 15