Beszámoló kőgyűlést tartottak Zákányszéken a polgárőrök

2013.03.05 08:59
2013 március 2 - án 17.00-kor tartotta a Zákányszéki Polgárőr Egyesület a 2012-es évzáró közgyűlését, a Zákányszéki  Művelődési Házban.
Adamik István egyesületi elnök köszöntötte a megjelent vendégeket  és a megjelent polgárőröket és támogatóikat. Vendégek voltak Batiz István megyei szövetség elnöke, Matuszka Antal Polgármester, Gárgyán István jegyző, Márton István r.ezredes nyugalmazott bűnügyi igazgató és Csernus János, Tanács Róbert körzeti megbizottak.
 Adamik István elnök a vendégek köszöntése után ismertette beszámolóját az egyesület 2012 évi munkájáról, kihangsúlyozta, hogy szerves része vagyunk az Országos Polgárőr Szövetségnek ezen belül a Csongrád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetségének is.
 2012 év decemberében a szegedi Törvényszék jogerős határozatban első körben fogadta el alapszabályunk módosítását.. Alapszabályunkból adódóan elsődleges a településünk közbiztonságának megóvása, erősítése, intézmények, gazdasági egységek a magántulajdon védelme, és a lakosság szolgálatában igyekszünk a vállalt feladatokat végezni.  Jó kapcsolatunk van a lakossággal, intézményekkel és más civil szervezetekkel, valamint a Zákányszék Község Önkormányzatával is.
Együttműködési megállapodásunk van a a Csongrád Megyei Rendőr Főkapitánysággal ezen belül a a Szegedi Rendőr Főkapitánysághoz tartozó Mórahalmi Rendőrőrssel is.
Az elmúlt év során  az egyesület 3 bűncselekményben segítette a rendőrség munkáját.
Létszámunk optimális, technikai ellátottságunk megfelelő, a ruházati ellátottságunk folyamatosan fejlődő.
Az Emberi Erőforrás Minisztériumától az elmúlt évben 250 ezer forintot nyert a polgárőrség , valamint a Csongrád Megyei Polgárőr Szövetségtől 250 ezer forintot kapott működési célra.
A Zákányszéki Polgárőr Egyesület anyagi helyzete jónak mondható, a pályázati lehetőségeket kihasználjuk.
 Az elmúlt esztendőben a  szolgálat 132 esetben összesen 1822 órát tett ki.  A rendőrséggel való közös járőrözések, akciók a 2012-ben megkötött együttműködési megállapodás alapján valósultak meg.  
Az elnök meghatározta a 2013-as év legfontosabb feladatait, melyek közül prioritást élvez a Zákányszéki Önkormányzat,  a rendvédelmi szervek és a polgárőr egyesületünk  előtt álló nagyobb feladat, a külföldi vendégmunkások és az ezek között meghúzódó élősködő elemek kiszűrése, kezelése.
Matuszka Antal polgármester kihangsúlyozta a településnek nagy szüksége van polgárőrségre megköszönve az elmúlt évben végzett tevékenységet. A jövőben is számít a munkájukra.
Batiz István megyei elnök megköszönte az egyesület elmúlt évi munkáját és ismertette a 2013 év főbb feladatait.

 

Forrás Magyari Béla

 

Téma: Beszámoló kőgyűlést tartottak Zákányszéken a polgárőrök

Nincs hozzászólás.

Új hozzászólás hozzáadása