Beszámoló közgyűlést tartottak a polgárőrök Ópusztaszeren

2013.03.25 19:27
2013. március 23-án 17.00 órakor tartotta a Szeri Polgárőr Egyesület évzáró közgyűlését Ópusztaszeren a régi könyvtár épületében.Mucsi Antal az egyesült elnöke köszöntötte a megjelent vendégeket, polgárőr társait és a támogatókat.
A közgyűlést megtisztelte jelenlétével Batiz István a megyei polgárőr szövetség elnöke, Szitár Ferenc Kistelek rendőrkapitánya, Makra József Ópusztaszer község polgármestere.
Mucsi Antal elnök a megjelentek köszöntése után ismertette beszámolóját az egyesület 2012-ben végzett munkájáról.
A Szeri Polgárőr Egyesület elsődleges célja a közrend és közbiztonság védelme, javítása, a személy és vagyonvédelem, bűnmegelőzés hatékonyságának fokozása, az állampolgárok biztonságérzetének javítása. Céljaink megvalósításának érdekében együttműködünk mindazokkal az állami, társadalmi és gazdálkodó szervezetekkel, magánszemélyekkel, melyek segítik az egyesület eredményes működését.
Az év során rész vettünk a Te Szedd mozgalomban, környezetünk tisztábbá tétele érdekében.
Egyesületünk a kéréseknek és a jelentkező igényeknek megfelelően, minden esetben részt vállal a rendezvénybiztosítási feladatok teljesítésében.
Mivel Ópusztaszer ad helyet a Nemzeti Történeti Emlékparknak így az itt megrendezésre kerülő különböző rendezvények biztosítása is a feladataink közé tartozik. Jó színvonalú az együttműködés a Rendőrséggel, az Önkormányzattal, társszervekkel.
Az elmúlt évben a szolgálat 690 esetben összesen 2191 órát tett ki. A rendőrséggel közös szolgálat 54 eset 334 óra, ami az egyesület 11 fős létszámát tekintve nagyon jónak mondható.
Egyesületünket támogatta a Csongrád Megyei Polgárőr Szövetsége, Ópusztaszer Község Önkormányzata, a Magyar Posta, és a NEA-s pályázaton is sikerült nyerni. A részünkre átutalt pénzösszegekkel szabályszerűen el tudtunk számolni. Pénzügyi helyzetünk stabil, de ehhez szigorú és megfontolt gazdálkodás kellett.
Egyesületünk kiemelt figyelmet fordított az újonnan felvett személyek felkészítésére, képzésére és vizsgáztatására. Minden egyes polgárőr részt vett az oktatáson és sikeres vizsgát tett. Polgárőreik mindegyike rendelkezik új igazolvánnyal. Meg kell említsem, hogy a törvényben előírt alapszabály módosítást végrehajtottuk és elfogadásra került.
Végül Mucsi Antal elnök meghatározta a 2013-as év legfontosabb feladatait.
Batiz István megyei elnök megköszönte az egyesület 2012-ben végzett munkáját, mehatározta a 2013 évi feladatokat és jutalmat adott át 10 éves polgárőri munkájáért Becsei Csabának.

 

Szitár Ferenc Kistelek rendőrkapitánya megköszönte a polgárőrök munkáját és kihangsúlyozta, hogy a jövőben is igényt tart a segítségükre.

 

 

 

 

Makra József polgármester szerint is nagy szüksége van Ópusztaszernek a polgárőrségre. Megköszönte munkájukat és biztosította az egyesületet, hogy a továbbiakban is számíthatnak az Önkormányzat támogatására.

Forrás Magyari Béla

Téma: Beszámoló közgyűlést tartottak a polgárőrök Ópusztaszeren

Nincs hozzászólás.

Új hozzászólás hozzáadása

Kapcsolat