Elismerések Nemzeti Ünnepünk alkalmából

2015.10.17 18:53
 

A Polgárőrségre számít a kormányzat!

Nemzeti ünnepünk, október 23-a alkalmából kitüntetés átadással egybekötött ünnepséget rendezetett október 16.-án a HM Kulturális Központ Stefánia Palotában az Országos Polgárőr Szövetség.

A megjelenteket – Csampa Zsoltot, a Belügyminisztérium helyettes államtitkárát, dr. Takács Tibor r. vezérőrnagyot, az Országos Rendőr-főkapitányság bűnügyi főigazgatóját, Tóth Tamás bv. dandártábornokot, a Büntetés-végrehajtás országos parancsnok-helyettesét, dr. Góra Zoltán tű. dandártábornokot, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes vezetőjét, dr. Hatala Józsefet, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnökét, dr. Minya Mihály pű. dandártábornokot, a NAV főigazgatóját, Szombat Tamást, az Aegon Biztosító vezérigazgató-helyettesét, dr. Samu Istvánt, az MLSZ biztonsági igazgatóját, Tarcali Gábort az Országos Növényorvosi Kamara elnökét és a társszervek képviselőit, az ünnepség résztvevőit – Novodomszky Éva, az ünnepség narrátora köszöntötte.

Ünnepi beszédet Csampa Zsolt helyettes államtitkár mondott, aki bevezetésként emlékezett és emlékeztetett szabadságharcos elődeinkre, az 56-os hősökre, s hozzájuk hasonlította a ma polgárőreit, akik mind a katasztrófahelyzetekben – rendkívüli időjárás, vörös iszap, árvíz –, mind napjainkban, a migrációs helyzetben erejükön felül teljesítenek. Nem véletlenül lett Hungaricum a Polgárőrség, amelynek minden tagja elismerést érdemel.

Magyarország Kormánya stratégiai partnerként tekint a polgárőrökre, ezért is alkotta meg a Polgárőrségről szóló Törvényt, majd módosította azt a közelmúltban azzal, hogy létrehozta az Ifjú Polgárőr intézményét. Arról már nem is beszélve: évente több mint egy milliárd forinttal támogatja a Belügyminisztériumon keresztül a polgárőröket, emellett az idén 439 új gépkocsit juttatott pályázati úton a polgárőr egyesületeknek.

Kiemelten kell szólni a köszönet hangján arról az áldozatos tevékenységről, amelyet a déli határvidéken a migrációs nyomás kezdete óta végeznek az önkéntes bűnmegelőzők. Kérem, a jövőben is támogassák a rendészeti szervek és a honvédség ilyen irányú tevékenységét. S arról se feledkezzenek meg: a hátországban – ahonnan elvezényelték a rend őreit a határra – Önök ma a biztonság letéteményesei! Ehhez a nem kis áldozatvállaláshoz kívánok erőt, egészséget, sikereket mindannyiuknak – mondotta befejezésül Csampa Zsolt.

Aki ünnepi beszédét követően dr. Túrós Andrással, az OPSZ elnökével és dr. Takács Tibor r. vezérőrnaggyal kitüntetéseket, elismeréseket adott át.

A Polgárőrségben végzett, áldozatkész, szakmai tevékenysége, kiemelkedő, eredményes munkája elismeréseként Dr. Pintér Sándor belügyminiszter úr Miniszteri dicséretben és tárgyjutalomban részesítette:

  • Erdős Viktória polgárőrt, az Országos Polgárőr Szövetség sajtófőnökét;

A menekültválság kezelésében és a határ menti lakosság védelme érdekében kifejtett kimagasló teljesítményük, valamint általános polgárőri tevékenységük elismeréseként:

  • Pőcze Levente polgárőrt, az OPSZ Felügyelő Bizottságának tagját; Ásotthalom Községi Polgárőr Egyesület elnökét;
  • Turó István polgárőrt, Röszkei Polgárőr Egyesület elnökét;
  • Sándor János polgárőrt, Alsóvárosi Polgárőr Közhasznú Egyesület elnökét.

Papp Károly Országos Rendőr-főkapitány úr a Polgárőrségben végzett, áldozatkész, szakmai tevékenységük, kiemelkedő, eredményes munkájuk elismeréseként, Főkapitányi dicséretben és tárgyjutalomban részesítette:

  • Kardos Pál polgárőrt, az Országos Polgárőr Szövetség elnökségi tagját, az OPSZ alelnökét, a Budapesti és Agglomerációs Polgárőr Szervezetek Szövetségének elnökét;
  • Bárdos Zoltán polgárőrt, az Országos Polgárőr Szövetség elnökségi tagját, a Komárom-Esztergom Megyei Polgárőr Szövetség elnökét;
  • Somogyi János polgárőrt, az Országos Polgárőr Szövetség elnökségi tagját, az OPSZ Jelölő- és Választási Bizottságának elnökét, a Szabolcs-Szatmár-Bereg MPSZ elnökét;
  • Dr. Fekecs Dénes polgárőrt, az Országos Polgárőr Szövetség elnökségi tagját, a Bács-Kiskun Megyei Polgárőr Egyesület elnökét;
  • Csaplár Zoltán polgárőrt, az Országos Polgárőr Szövetség elnökségi tagját, a Győr-Moson-Sopron Megyei Polgárőr Szövetség elnökét;
  • Faragó Zoltán polgárőrt, a Városi Polgárőrség Püspökladány elnökét.

Dr. Minya Mihály pénzügyőr dandártábornok, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal főigazgatója a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Elismerő Arany oklevelet adományozta:

  • Kovács Gábor polgárőr, a Halásztelki Polgárőr Egyesület tagjának;
  • Szabó László polgárőr, a Kecskeméti Polgárőrség Egyesület tagjának;

Az Országos Polgárőr Szövetség Elnöksége a Polgárőrség támogatásában elévülhetetlen érdemei elismeréséül a polgárőrség legrangosabb kitüntetését, a Kopácsi Sándor Polgárőr Érdemrendet adományozta:

  • Nógrádi Zoltán úrnak; Mórahalom polgármesterének

Az Országos Polgárőr Szövetség Elnöksége a Polgárőrségért végzett, áldozatkész, példamutató munkája elismeréseként Kopácsi Sándor Polgárőr Érdemrend kitüntetésben részesítette:

  • Ásotthalom Községi Polgárőr Egyesületet, a kitüntetést Pőcze Levente, az egyesület elnöke vette át
  • Völgyi Ferencet; az OPSZ elnökségének tagját, a Heves Megyei Polgárőr Szövetség elnökét;
  • Matajsz Andrást; az OPSZ elnökségének tagját;
  • Dr. Korondán Katalint; a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Polgárőr Szövetség alelnökét;
  • Uj Istvánt; a Debrecen Kertségi Polgárőr Kiemelt Közhasznú Szervezet elnökét, a Hajdú-Bihar MPSZ elnökségének tagját;
  • Farkas József r. dandártábornokot; Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőrfőkapitányt;
  • Dr. Tiborcz János r. dandártábornokot; Vas megyei rendőrfőkapitányt.

Az Országos Polgárőr Szövetség Elnöksége példamutató polgárőr tevékenységükért, eredményes, áldozatkész munkájuk elismeréséül az „Év Polgárőr Egyesülete” kitüntetésben részesítette:

  • Budapestről az Újpesti Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesületet, elnöke Hafner Sándor;
  • Baranya megyéből a Szebényi Polgárőr Egyesületet, elnöke Fazekas Zoltán;
  • Bács-Kiskun megyéből a Kiskunhalasi Önvédelmi és Bűnmegelőző Polgárőr Egyesületet, elnöke Juhász László;
  • Békés megyéből az Önkéntes Polgárőr Egyesületet, elnöke Pardi Géza;
  • Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből a Gesztely Polgárőr Egyesületet, elnöke Czető István;
  • Csongrád megyéből a Földeák Polgárőr Egyesületet, elnöke Vas Tibor;
  • Fejér megyéből a Szabadbattyáni Polgárőr Egyesületet, elnöke Rák Vilmos Zsolt;
  • Győr-Moson-Sopron megyéből a Vámosszabadi Polgárőr Egyesületet, elnöke Alasztics Zsolt;
  • Hajdú-Bihar megyéből a Kismarja Polgárőr Egyesületet, elnöke Nagy Józsefné;
  • Heves megyéből a Kompolti Polgárőrséget, elnöke Blahó László;
  • Jász-Nagykun-Szolnok megyéből a Városi Polgárőrség Törökszentmiklóst, elnöke Kolozsi József;
  • Komárom-Esztergom megyéből a Lábatlan Város Polgárőrséget, elnöke Bárdos Zoltán;
  • Nógrád megyéből a Kétbodonyi Polgárőr Egyesületet, elnöke Bálint István;
  • Pest megyéből a Polgárőr Egyesület Tóalmást, elnöke Urbán Pál;
  • Somogy megyéből a Szőkedencsi Polgárőr és Tűzoltó Egyesületet, elnöke Komári József;
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből a Nyírtura Polgárőr Egyesületet, elnöke Tóth Csaba;
  • Tolna megyéből a Nagydorogi Polgárőr Egyesületet, elnöke Sági János;
  • Vas megyéből a Gyöngyöshermán-Szentkirályi Polgárőrséget, elnöke Pankotay József;
  • Veszprém megyéből a Berhida Város Polgárőrség Egyesületet, elnöke Kovács Attila;
  • Zala megyéből a Balatonmagyaródért Polgárőr Egyesületet, elnöke Gátvölgyi József.

Az Országos Polgárőr Szövetség Elnöksége a polgárőrséggel végzett kiemelkedő együttműködése elismeréseként az „Év Polgárőr Pedagógusa” kitüntetésben részesítette:

  • Baranya megyéből Újhelyi Éva Zsuzsanna úrhölgyet, a Hetvehelyi Polgárőr Egyesület tagját;
  • Bács-Kiskun megyéből Lantos Lászlóné asszonyt, a Pálmonostorai Polgárőrség tagját;
  • Békés megyéből Lipták István urat, a Gyulai Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület tagját, FB elnökét, a Békés Megyei Polgárőrök Szövetségének FB elnökét;
  • Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből Újlaki István urat, a Bőcsi Polgárőr Egyesület tagját;
  • Csongrád megyéből Majoros József urat, a Kiskundorozsmai Önvédelmi Csoport Polgárőrség tagját;
  • Fejér megyéből dr. Vörös Ferencné asszonyt, a Székesfehérvári Városi Polgárőrség tagját;
  • Győr-Moson-Sopron megyéből Csintalan Zoltán urat, a Felsődunai Vízi Polgárőr Egyesület elnökhelyettesét;
  • Hajdú-Bihar megyéből Szakály Zsolt urat, a Nyírmártonfalvai Polgárőr Egyesület elnökhelyettesét;
  • Komárom-Esztergom megyéből Schrenk Péter Zoltán urat, a Lábatlan Város Polgárőrsége tagját;
  • Nógrád megyéből Varga Bálint urat, a Rimóc Polgárőr Egyesület tagját;
  • Pest megyéből Lehotáné Palaticzki Krisztina asszonyt, a Gombai Polgárőr Egyesület tagját;
  • Somogy megyéből Mező Sándorné asszonyt, a Kaposfői Polgárőr Egyesület tagját;
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből Rozinka Mihály urat, az Ajak Biztonságáért Polgárőr Egyesület tagját;
  • Tolna megyéből Doszpod Dorina úrhölgyet, a Dunaföldvári Polgárőrség tagját, Paksi járási koordinátort,
  • Vas megyéből Fullár Ernő urat, a Magyarszombatfai Polgárőr Egyesület tagját;
  • Veszprém megyéből Pergerné Gasparics Ágnes asszonyt, a Nagyesztergár Polgárőr Egyesület tagját;
  • Zala megyéből Makovecz Tamás urat, a Zalaegerszegi Városi Közbiztonsági Polgárőr Egyesület tagját.

Az Országos Polgárőr Szövetség Elnöksége példamutató polgárőr tevékenységükért, eredményes, áldozatkész munkájuk elismeréséül az „Év Polgárőre” kitüntetésben részesítette:

  • Szabó Tamás urat Budapestről, a Zuglói Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület FB tagját;
  • Füziné Kajdy Zita asszonyt, Baranya megyéből, az Orfűi Polgárőr Egyesület elnökét, a Baranya Megyei Polgárőr Egyesületek Szövetsége Felügyelő Bizottságának elnökét;
  • Földváriné Császár Olga asszonyt Bács-Kiskun megyéből, a Balotaszállási Polgárőr Egyesület alapító tagját;
  • Rátódi István urat Békés megyéből, a Polgárőrség Magyarbánhegyes elnökét;
  • Kállai László urat Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből, a Tiszakeszi Polgárőr Egyesület elnökét;
  • ifj. Fodor László urat Csongrád megyéből, a Röszkei Polgárőr Egyesület tagját;
  • Ábele Márton urat Fejér megyéből, a Csókakő Község Polgárőr Egyesület elnökét
  • Tóth Gyula urat Győr-Moson-Sopron megyéből, a Hegyeshalmi Polgárőr Egyesület elnökét;
  • Varga Gábor urat Hajdú-Bihar megyéből, a Hajdúböszörmény Polgárőrség Egyesület tagját;
  • Szalai Zoltán urat Heves megyéből, a Községi Polgárőr Egyesület Karácsond tagját;
  • Banka Béla urat Jász-Nagykun-Szolnok megyéből, a Jászszentandrási Polgárőr Egyesület elnökét;
  • Fehérvári Zoltán urat Komárom-Esztergom megyéből, a Lábatlan Város Polgárőrsége alelnökét;
  • Deák Csaba urat Nógrád megyéből, a Szuhai Polgárőr Egyesület elnökét;
  • Koncz Ferenc urat Pest megyéből, a Hévízgyörk Polgárőr Egyesület tagját;
  • Fliszár Zoltán Péter urat Somogy megyéből, a Kaposfői Polgárőr Egyesület tagját;
  • Tóth Zoltán urat Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből, a Nagyecsedi Polgárőr Egyesület elnökét;
  • Szabó István urat Tolna megyéből, a Zombai Polgárőr Egyesület elnökét;
  • Tóth András urat Vas megyéből, az Egyházashetyei Önkéntes Tűzoltó és Polgárőr Egyesület elnökét;
  • Dézsi János urat Veszprém megyéből, a Gyulakeszi Polgárőrség elnökét;
  • Bóbics Zoltán urat Zala megyéből, a Pacsai Polgárőr Egyesület elnökét.

Az Országos Polgárőr Szövetség Elnöksége a polgárőrök munkájáról hiteles és korrekt tudósításaiknak, sajtómunkájuknak elismeréséül a Polgárőrség Sajtódíja kitüntetést adományozta:

  • Markó Zsófia úrhölgynek, az MTI belpolitikai szerkesztősége kiemelt újságírójának;
  • Németh Zsolt úrnak, az MTVA hírigazgatójának.

Az Országos Polgárőr Szövetség Elnöksége a lovas szolgálat során végzett kiemelkedő tevékenységéért az Év Lovas Polgárőre kitüntetésben részesítette:

  • Salánki Zsolt urat, a Polgárőrség Lakitelek tagját;
  • Csáfordi Dénes urat, Hajdúhadház polgármesterét, a Hajdúhadházi Polgárőr és Tűzoltó Egyesület tagját.

Az Országos Polgárőr Szövetség Elnöksége a Balaton közbiztonságáért végzett kiemelkedő önkéntes munkája elismeréseként a Balaton Polgárőre kitüntetésben részesítette:

  • Fehér István urat, a Velencei Polgárőrség elnökét;
  • Rézműves Károly urat, a Polgárőr Egyesület Balatonkenese alelnökét.

Az Országos Polgárőr Szövetség Elnöke a polgárőr mozgalom támogatásának elismeréseként a Polgárőr Érdemkereszt arany fokozata kitüntetésben részesítette:

  • dr. Fodor Tamás urat, Sopron polgármesterét.

Az Országos Polgárőr Szövetség Elnöke a polgárőr mozgalomban végzett tevékenysége elismeréseként a Polgárőr Érdemkereszt arany fokozata kitüntetésben részesítette:

  • Kozák János urat, a Járdánházi Polgárőr Egyesület alelnökét.

Az Országos Polgárőr Szövetség Elnöke a polgárőr mozgalomban végzett tevékenysége elismeréseként elnöki dicséretben és tárgyjutalomban részesítette:

  • Gáspár György c. r. zászlós urat és Tóth Krisztián c. r. zászlós urat, a Készenléti Rendőrség Különleges Szolgálatok Igazgatósága Bevetési Főosztály III. Lovas és Kutyás Szolgálati Osztály Lovas Alosztályáról;
  • Nagy László Győző urat, Bőcs polgármesterét, a Bőcsi Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület volt elnökét;
  • Bialaszek György polgárőrt Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből;
  • Hanek Gábor urat, a Vecsés Települési Polgárőr Egyesület elnökét, az OPSZ Felügyelő Bizottságának tagját;
  • Tóth Andrásné  asszonyt, a Szolnok Városi és Polgárőr Egyesület tagját, az OPSZ Felügyelő Bizottságának tagját;

Az Országos Polgárőr Szövetség Elnöke a polgárőr mozgalomban végzett tevékenysége elismeréseként elnöki elismerésben részesítette:

  • Ferentzi Tünde úrhölgyet, a Zsaru Magazin újságíróját;
  • Sebestyén Jenő urat, a Zsaru Magazin fotósát
  • Deák Imre polgárőrt, a Komlói Polgárőr Egyesület elnökét;
  • Szél Pál polgárőrt, a Százhalombattai Közbiztonsági Egyesület Polgárőr Szervezete elnökét.

Az ünnepi percek után Pintér Tibor és Békefi Viktória színművészek adtak nagy tetszést aratott színvonalas műsort.

 

 

 

 

 

 

 

 

Az ünnepséget követő állófogadás előtt dr. Takács Tibor r. vezérőrnagy mondott pohárköszöntőt, köszönetet mondva a rendőrök nevében stratégiai partnerüknek, az önkéntes bűnmegelőzőknek a mindennapokban nyújtott támogatásért, az együttes munkáért.

(Forrás: Tóth Zoltán, Fotó: Sebestyén Jenő)

Feltette: Magyari Béla

Kapcsolódó Fotóalbum:  15-10-16 Kitüntetések Nemzeti ünnepünk alkalmából