Elnökségi ülést tartott az OPSZ Vecsésen

2014.05.23 23:05
ElnökségA Pest megyei Vecsésen tartotta pénteken kihelyezett ülését az Országos Polgárőr Szövetség elnöksége.
 
Az ülést dr. Túrós András elnök nyitotta meg. Megnyitójában megemlékezett a közelmúltban elhunyt Gangl Andrásról, majd javasolta, hogy a néhai Győr-Moson-Sopron megyei elnököt a polgárőrség halottjának nyilvánítsák. Ezt a javaslatot az elnökség egyhangúan elfogadta.
Hanák Gábor, a vecsési polgárőrök vezetője is köszöntötte a megjelenteket, majd Suskovics Zoltánnak adta át a szót, aki egy prezentációban mutatta be a Vecsési Polgárőr Egyesületet és annak munkáját.
Kardos Pál, a Budapesti és Agglomerációs Polgárőr Szervezetek Szövetségének elnöke dícsérte és az egyik legjobb egyesületnek nevezte a vecsési egyesületet. Kolozsi József, az OPSZ gazdasági alelnöke is gratulált az egyesületnek és az önkörmanyzatnak is, hogy nagymértékben támogatja a polgárőröket.
Dr. Túrós András napirend előtt elmondta, hogy nemrégiben Csóra Györggyel és Tóth Attilával közösen részt vettek a Települési Önkormányzatok Szövetségének értekezletén. Ezen a megbeszélésen felmerült egy javaslat, mely szerint együttműködési megállapodás jön majd létre az említett szervezet és az Országos Polgárőr Szövetség között. Ezen megállapodás előkészítése folyamatban van, az elnök reményei szerint hamarosan aláírásra is kerülhet.
Tárgyaltak egy elektronikai cég vezérképviseletével is az elmúlt időszakban a polgárőrök oktatásának lehetőségeiről. Mint azt Túrós András elmondta, a cég egyrészt hosszútávon az oktatást segítené, rövidtávú elképzelésként szóba került egy ügyeleti rendszer felállítása is az OPSZ központban.
A Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi karának dékánjával történt megbeszélés kapcsán utalt rá, hogy nagy valószínűséggel még ebben az évben elindulhat a Polgárőr Akadémia, amely egy egyhetes képzési kurzust jelent.
Az elnökségi ülés záróakkordjaként bemutatásra került egy GPS alapú segélyhívó készülék, amely jól alkalmazható az időskorúak védelmében, illetve elsősorban az idősebb korosztály venné hasznát ezen eszköznek abban az esetben, ha segítségre lenne szükség.

Forrás Szabó Zoltán

Feltette Magyari Béla