Évet értékeltek a Domaszéki polgárőrségnél

2019.03.31 19:54
2018. évet értékelő közgyűlést tartott a Domaszéki Polgárőr Egyesület március 30-án a polgárőr faházban.
A közgyűlést megtisztelte jelenlétével Magyari Béla a Csongrád Megyei Polgárőr Szövetség tiszteletbeli elnöke és Varga Pál a Szegedi rendőrkapitányság munkatársa, aki egyben az egyesület elnökhelyettese is
Pap Istváné az egyesület elnöke köszöntötte a megjelenteket és beszámolt a 2018 évben elvégzett feladatokról szinte részletekbe menően. Elmondta, hogy a rendőrséggel az elmúlt évben 260 óra közös szolgálatuk volt. Az elmúlt évi szolgálati órájuk kevesebb lett, mint az előző évben. 1969 órát voltak összesen szolgálatba és gépkocsival 7000 kilómétert tettek meg, A települési rendezvényeket minden esetben igyekeztek biztosítani, de ott voltak az iskola környékén tanévkezdéskor és a temető környékén mindenszentekkor.
Az elnök asszony ismertette a költségvetési teljesítését, az elmúlt évben több mint egymillió forinttal gazdálkodtak. Az idei évre is hasonló költségvetést terveztek.
Varga Pál elnökhelyettes arra kérte a tagságot, hogy lehetőleg mindenki vállaljon szolgálatot, mert jelenleg a 36 fős tagságból mintegy 12 fő lát el szolgálatot a településen. Ez szerinte kevés és így több terhet ró az aktív tagokra.
A tagság egyhangúan elfogadta a beszámolókat és megszavazta az idei költségvetési tervet.
Magyari Béla tiszteletbeli elnök hozzászólásában kiemelte, nagyon őrül annak, hogy az egyesület jól működik Domaszéken. Véleménye szerint a polgárőr egyesület a község lakosságának megbecsülését élvezi. Elmondta még, hogy a 2019 – es év fő feladata a fokozott közterületi jelenlét. Ebben az évben Árpádhalmon kerül megrendezésre a megyei polgárőrnap július 20 – án, ahova sok szeretettel várják a polgárőröket és családtagjaikat, hiszen ez a nap a polgárőrökről szól. Végezetül megköszönte a megyei szövetség nevében a polgárőrök 2018. évben végzett munkáját. Végül átadta az elnök asszonynak az egyesületnek szóló oklevelet és emléktárgyat, a megyei szövetség elnöke megbízásából.
   
Fotó és forrás: Magyari Béla