Évet értékeltek a Felgyői polgárőrök

2013.04.01 13:05

  A Felgyői Polgárőr Egyesület az elmúlt hétvégén tartotta éves beszámoló közgyűlését, amelyen Csányi Jenő egyesületi elnök köszöntötte a megjelent vendégeket, együttműködő partnereink képviselőit és polgárőr tagokat.

A közgyűlésen megjelent Horváth Lajos polgármester, Gilinger István megyei szövetség elnökségi tagja, kistérségi felelős.

Az elhunyt tagtársunkra emlékezve az elnök felolvasta az özvegy köszönő levelét.

Ezután Csányi Jenő egyesület elnöki beszámolója következett, mely tartalmazta az elmúlt év eseményeit, fejlődésüket.

2011 október elején kapták meg a bírósági határozatot, mely ki mondja, hogy a Felgyői Polgárőr Egyesület 13 fővel működhet. Az elmúlt évet értékelve a taglétszám rövid időn belül 21 főre emelkedett, mely mutatja, hogy az egyesületet a község magáénak tekinti, a tagnak be lépett és aktívan dolgozó fiatalok nagy lelkesedéssel dolgoztak.

A polgármester úr, az egyik legnagyobb támogatója az egyesületnek, a rendelkezésre bocsátott terepjáró mellé még egy robogót is kapott az egyesület, melynek üzemelési költségét is az önkormányzat finanszírozza. A megyétől kapott támogatásokból vásároltak egy infrával felszerelt éjjellátó készüléket, egy robogót, így a külterületi szolgálatokat önállóan is tudják biztosítani. A kmb-s rendőrnek szintén van egy motorja, ezáltal közös járőrözést is tudnak szervezni. Az éjjellátó készülékkel a mezőgazdasági bűncselekményeket tudják könnyebben felderíteni és meg előzni.

A polgárőr irodát, a kapott és vásárolt eszközökkel fel szerelve a mai kor igényeinek megfelelővé tudták tenni.

A teljesített órák alapján elmondhatjuk, hogy egyesületünk tagjai szabadidejük elég nagy hányadát töltötték szolgálatban, így egy fő bűncselekmény elkövetésén tetten ért személy feltartoztatása a rendőrség kiékezéséig, Az elmúlt esztendőben a rendőrséggel közös szolgálat összesen 93 órát tett ki. Önállóan pedig, összesen 1820 órában láttak el szolgálatot a Felgyői polgárőrök. A rendőrséggel való közös járőrözések, akciók a 2012-ben megkötött együttműködési megállapodás alapján valósultak meg.

Gilinger István hozzászólásában kiemelte, hogy az egyesület látványosan meg fiatalodott, a beszámolóból is kitűnik, hogy a falu lakossága elismeri a polgárőrök önzetlen munkáját. Felvetette, hogy a környezetbeli polgárőr egyesületekkel összefogva vállalják fel a megyei polgárőrnap megrendezését. Végül megköszönte a polgárőröknek a 2012 évi munkáját.

Horvát Lajos polgármester hozzászólásában kiemelte, hogy a falu lakosságának szüksége van a polgárőrökre, mindenkor számítani lehet rájuk. Az önkormányzat ezután is támogatni fogja az egyesületet és a jövőben is számítanak közreműködésükre. Ha a megyei szövetség úgy dönt, hogy itt szeretné megrendezni a megyei polgárőrnapot, akkor támogatják azt és még rendezéséhez segítséget nyújt az önkormányzat. Végül megköszönte a polgárőrök munkáját.

A falu rendezvényeit minden esetben a közmegelégedés szintjén biztosították.

A hozzászólásaikban a vendégek köszönetüket fejezték ki a legnagyobb megelégedettséggel a tagságnak,

Forrás Magyari Béla

 

Téma: Évet értékeltek a Felgyői polgárőrök

Nincs hozzászólás.

Új hozzászólás hozzáadása