Évet értékeltek Csanyteleken a polgárőrök

2014.04.27 19:52
A Csanyteleki Polgárőr közhasznú egyesület 2014. április 26-án tartotta évi rendes közgyűlését a csanyteleki faluházban. A közgyűlés kezdetén Nagy Sándor elnök köszöntötte a megjelent vendégeket, polgárőröket és az ifjú polgárőröket, majd  Forgó Henrik polgármestert kérte fel a közgyűlés levezetésre. 

A Csanyteleki Polgárőr egyesület elnöke, Nagy Sándor beszámolójában elmondta, hogy az egyesületük nagy múltra tekinthet vissza, hiszen eddig is sokat tettek a település biztonságáért. Szólt arról, hogy a polgárőr mozgalomnak egyre sokrétűbb a feladata, és az együttműködés helyzetéről, a közterületi járőrözésről és a bűnözés megelőző feladatokról. A szeptemberi iskolakezdéskor 1 héten át a polgárőrök vigyáznak az iskolába érkező gyerekekre. A településük rendezvényeihez mindig számíthatnak a polgárőrök segítségére. A halottak napja előtti héten már elkezdték a szolgálatot, aminek köszönhetően már vagy tíz éve nem fosztották ki egyetlen gyászoló járművét sem. A körmenet útvonalát karácsonykor az éjféli misére érkezők járműveit is biztosították. A statisztikai adatokról szólva elmondta, hogy az elmúlt évben járőrszolgálat 264 esetben volt,  összesen 3540 órában. A rendőrséggel közös szolgálatban összesen 168 órát voltak. Tíz esetben adtak jelzés a rendőröknek. Összesen, gépkocsival 5400 kilométert tettek meg. Az egyesület anyagi ellátásáról megjegyezte, hogy a polgárőr egyesület összesen több mint egymillió forintból gazdálkodott.  Polgármester úr és a képviselők meg lehetnek elégedve munkájukkal, hiszen az önkormányzati támogatottságuk a nehéz gazdasági körülmények ellenére sem csökkent. A megyei polgárőr szövetségen keresztül a Belügyminisztériumtól is jelentős támogatást kaptak. Szintén támogatják az egyesületet a helyi vállalkozók is. Az elnök elmondta még, hogy pályázaton 1006170 ft-ot nyertek ruházati felszerelésre. A gépkocsi folyamatosan karbantartott, nemrég műszaki vizsgáztatása is volt, valamint a váltót is javítani kellett. Az elmúlt évben 2 polgárőr kilépett egyesületünkből, elfoglaltságával indokolva távozását. A 2013-as-os év végén 27 fő tagjuk és 21 fő ifjú polgárőrük volt.
A Felügyelő Bizottság elnöke, beszámolt arról, hogy az egyesület pénzkezelését, könyvelését  megvizsgálták, abban hiányosságot nem tapasztaltak.
A két beszámolót és a közhasznúsági jelentést az egyesület közgyűlése jóváhagyta.
Csanytelek község polgármestere, Forgó Henrik hozzászólásában kiemelte, hogy az egyesületi beszámoló szerény volt, hiszen tudja, hogy sokkal több munkát végeznek a polgárőrök, mint ami elhangzott. A polgárőrök számára egy irodahelyiséget biztosítottak. Az önkormányzatnak nagyon jó a kapcsolata a polgárőrséggel. Elmondta még, hogy ugyan az önkormányzati költségvetés az elmúlt évben csökkent, de a polgárőrök támogatását tudták biztosítani szerény mértékben. Örül neki, hogy a polgárőrökre mindig lehet számítani, akár éjjel, akár nappal. Köszöni, hogy szabadidejüket feláldozzák, ez egy nemes dolog.
A Csongrádi rendőrkapitányság vezetője, Dr. Koncz József hozzászólásában szólt arról, hogy a kapitánysága munkáját, a polgárőrség tevékenysége is segítette. Ugyan Csanyteleken jó a közbiztonság, a bűnesetek száma is csökkent jelentősen. Megemlítette még, hogy kéri a megyei szövetséget, hogy a polgárőrök bejelentkezésének feltételéhez keressenek megoldást, mert a segélyhívószámot nem lehet bejelentkezésre használni. Nem tudott olyat kérni a csanyteleki polgárőröktől, amit nem teljesítettek volna azonnal. Példa értékű a rendőrség és a polgárőrség együttműködése. Köszönetét fejezte ki  a polgárőröknek az elmúlt évi munkájukért.
Magyari Béla a Csongrád megyei polgárőr szövetség tiszteletbeli elnöke hozzászólásában elmondta, hogy mindig nagy szeretettel jön Csanytelekre, hiszen évek óta ő képviseli a megyét ezen a településen. Szerinte is szerény volt a beszámoló, ugyan akkor kérte az egyesület vezetését, hogy a 2014-es feladatok közé vegyék fel az OPSZ által meg hirdetett „Külterületek Biztonsága” programot. A kapitányságvezető által felvetet kérdésre, elmondta, hogy van megoldás a polgárőrök bejelentkezésre, amit a megyei elnök és a főkapitányság vezetése rövid idő múlva közzé tesz. A tevékenységet megköszönve boldog családi életet kívánt a polgárőröknek és családtagjaiknak.
 
 
 
Öt éves polgárőr szolgálat után Vince Gábor és Lekrinszki Attila Ferenc részesült elismerésben. Az emléklapokat Magyari Béla, az emléktárgyakat Nagy Sándor adta át.
A hivatalos részt vacsora, követte.
 
Forrás és kép Magyari Béla