Évzáró és tisztújító közgyűlést, tartottak és fogadalmat tettek a Domaszéki Polgárőrségnél

2013.04.12 23:01

A Domaszéki Polgárőr egyesület április 12-én tartotta évzáró közgyűlését.
Pap Istvánné elnök asszony köszöntötte a megjelent vendégeket és a polgárőröket. A formaságok után első napirendi pontként a módosítottalapszabályt ismertette a tagsággal az elnökasszony, amelyet egyhangúlag megszavazott a közgyűlés.
Ezután az elnök a 2012. évet értékelte, hangsúlyozta, hogy fő feladatuknak tekintették a lakosság biztonság érzetének megőrzését.
A SZEM mozgalom megszervezésével fontos információkhoz jutottak, amit minden esetben megosztottak a rendőrséggel. Biztosították a falu rendezvényeit, halottak napja környékén a temetőbe látogató lakosok értékeire vigyáztak. Iskolakezdést követően az iskola előtt teljesítettek szolgálatot egy hónapig. A határrendészetnek is segítettek, jelzést adtak több esetben idegen személyek ottlétéről. Összesen 1200 óra szolgálatot láttak el önállóan, a rendőrséggel 280 óra és határrendészettel 82 óra közös szolgálatuk volt, szolgálati gépjárművel 4200 kilométert tettek meg.
Ezután a gazdasági beszámoló hangzott el, amelyből kiderült, hogy700 ezer forinttal gazdálkodtak az elmúlt évben.
Ezután a tisztújítás következett és Pap Istvánnét újabb négy évre megválasztották elnöknek. Mandátumot kapott még, elnökhelyettesként Vass István, gazdasági alelnöknek Jánk Benjaminnét, titkárnak Kalmár Csabát, és elnőkségi tagnak, szolgálat szervezőnek Oltványi Jánost választották meg. Új felügyelő bizottsága van azegyesületnek, melynek elnöke lett Pelyva Sándor.
Magyari Béla. a CSMPSZ tiszteletbeli elnöke képviselte a megyei szövetséget, aki gratulált a megválasztott tisztségviselőknek és jó munkát kívánt a következő négy évre.
A közgyűlés zárásaként fogadalmat tettek a polgárőrök.

Forrás Magyari Béla

Téma: Évzáró és tisztújító közgyűlést, tartottak és fogadalmat tettek a Domaszéki Polgárőrségnél

Nincs hozzászólás.

Új hozzászólás hozzáadása