F. B. I. Akadémia és Láthatatlan kiállítás

2014.08.31 20:22

Augusztus 29-én, pénteken a reggeli órákban Budapestre indultak a Szeged- Tarján Polgárőr Egyesület tagjai. Tízen keltek útra, hogy Budapesten beléphessenek az F. B. I. magyarországi oktatási intézményébe. Az utazást a Csongrád- megyei Rendőr Főkapitányág is segítette, hiszen a buszt, mellyel megkezdték a kirándulást a tagok, ők biztosították. A fiatalok, és a rendes tagok már az utazást is mozgalmasan töltötték. Nem maradtak el a nagy beszélgetések, nevetések.

Körülbelül tíz órára érkeztek meg az intézménybe, ahol a szigorú beléptetést követően Gősi Tiborné r. alezredes Asszony fogadta a kis csapatot. Az elgémberedett végtagjaikat nyújtóztató és tüdejük kapacitását, egészségkárosító magatartással romboló tagoknak, először az intézmény múltjáról, történetéről, felépítéséről, dolgozóiról, képzéseiről beszélt alkalmi „idegenvezetőjük”.

A rövid bevezetést követően a tagok megtekinthették az épület kiválóan felszerelt, modern tantermeit, ahol a hallgatók, tolmácsok segítségével, igyekeztek elsajátítani az új információkat. A túra következő állomása a taktikai ház volt, ahol, a bizonyos képzéseken részt vevők, különböző szituációs gyakorlatokat teljesítenek, melyekről kép- és hangfelvétel is készül, s később ezeket visszanézve, elemezve, tanulhatnak saját hibáikból, vagy a többiek számára lehet példamutató a gyakorlat során prezentált felkészültség.

Szerencsére nem csak a tanulás teszi ki az Akadémián tanulók napjait. Megnézhették, a modern felszerelésű tornatermet, ahol különböző testedző gépek használata mellett, falmászásra, s még sok más sport űzésére van lehetőségük a képzéseken résztvevőknek. Ez az épület nem csak az erőnlét szinten tartására és növelésére alkalmas, de szociális teret is ad a rendőrtiszteknek. Alkalmuk van beszélgetni, ismerkedni, melyre lehetőséget ad az étterem és a büfé is, ahol oktatók és hallgatók egyaránt helyet foglalhatnak, és minden témát megvitathatnak.

Az Akadémiát elhagyva a Déli- pályaudvar irányába vette a kis csapat az irányt, majd az egyik nagy Plázánál hagyták hátra szállító járművüket. Itt a fiatalok és a rendes tagok külön utakat járva bóklásztak a szebbnél szebb üzletek között, ahol nem sok olyan dolgot találtak, melyre érdemes lett volna pénzt költeniük. J

Délután kettőkor a közeli Millenáris Parkba sétáltak a kirándulók, ahol a Láthatatlan Kiállításra igyekeztek. E kiállítás során a résztvevők megtapasztalhatták, látássérült vezetőjük segítségével, hogy milyen látásukat elvesztve, a teljes sötétségben közlekedni. A tagok egy olyan helyiségbe találták magukat, ahol semmilyen fény nem segített nekik a tájékozódásba.

Különböző helyszíneken haladhattak át, ahol kipróbálhatták érzékszerveiket. Voltak lakásba, erdőbe, utcán, piacon, vadászházba, múzeumba, és egy presszóba is, ahol kipróbálhatták a fémpénzzel fizetés rejtelmeit, mind ezt úgy, hogy az orrukig sem láttak el a sötétben.

A fiatalok és a rendes tagok egyaránt élvezték a kiállítást, mely egy órán át tartott.

Ezt követően Budapestet hátrahagyva visszaindultak Szegedre, ám a visszafele úton az alvás töltötte be a fő szerepet. J

A Szeged- Tarján Polgárőrség vezetősége és tagsága ez úton is szeretné megköszönni az ILEA vezetőségének azt, hogy fogadták őket és külön köszönik Gősi Tiborné r. alezredes Asszonynak a tartalmas és izgalmas túrát az Akadémia falai közt.

Köszönet a Láthatatlan Kiállításon minket körbevezető hölgynek, aki kitartóan és kreatívan kezelte a csapat nyelv- és lábbotlásait.

Továbbá köszönet a CSMRFK és a CSMPSZ vezetőségének és azon munkatársainak, akik segítettek az utazás megszervezésében és lebonyolításában.

Forrás és kép Horváth S. András Egyesület Elnöke

Feltette Magyari Béla