Fiatalok a színház világában

2013.11.24 15:50
A Szegedi Nemzeti Színházba tettek látogatást a Szeged-Tarján Polgárőr Egyesület „Fiatal Bűnmegelőzők Társasága” tagozat ifjai november 23-án.
A programot a Szegedi Tudományegyetem – Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar III. évfolyamos, szociális munkás szak pár hallgatója, köztük Horváth S. András egyesületi elnök, valamint a tagozat mentorai együttesen szervezték és bonyolították le.
A látogatás során a fiatalok először a kulisszák mögé kaptak betekintési lehetőséget. Maláj György, a Szegedi Nemzeti Színház szervezési osztályának munkatársa vezette be a csapatot a labirintusszerű épületbe. Megmutatta többek közt a színpadot, a zenekari árkot, az öltözőket és a raktárt is. Pár percre egy próba menetébe is betekintést nyertek a csoport tagjai.
 A kulisszatitkok után a fiatalok egy csoportfoglalkozáson vettek részt, amelyet a szociális munkás hallgatók vezényeltek le. Az időt csapatépítő feladatokkal és játékokkal töltötték el. Mindenki jól érezte magát és sok pozitív élménnyel távoztak a foglalkozásról.
Végül a napot a Rigoletto című opera előadásának megtekintése zárta, amelyet a fiatalok a harmadik emeleti páholyból néztek végig.
A nap sikeresen és pozitív élményekkel zárult mindenki számára.
Köszönettel tartozunk Gyüdi Sándornak, a Szegedi Nemzeti Színház igazgatójának, Maláj Györgynek, a szervezési osztály munkatársának, illetve az egyetem hallgatóinak: Tóth Lillának, Varga Petrának, Zajkás Enikőnek, Csics Viktóriának, valamint Horváth S. András egyesületi elnöknek, hogy ez a program létrejöhetett és megrendezésre került.
Forrás Horváth S. András
Feltette Magyari Béla

Téma: Fiatalok a színház világában

Nincs hozzászólás.

Új hozzászólás hozzáadása