Képzés, vizsga és fagyi a tarjáni polgárőröknél

2014.04.29 18:45
Múlt vasárnap, április 27-én, szép számmal gyűltek össze a tagok a Szeged- Tarján Polgárőr Egyesület irodájába. A képzés délelőtt tíz órakor vette kezdetét, ahol megjelentek az Egyesület rendes és fiatal tagjai is.

Az elmúlt egy év talán legnagyobb létszámú Egyesületi rendezvényén, a tagok kilencven százaléka részt vett. A délelőtti órákban nem csak az Egyesület irodájában, de a szomszédban lévő cukrászdában is nagy volt az élet, de erről egy kicsit később.
A tagok egy rövid bemelegítő, csapatépítő feladatsorral kezdték a napot, melynek keretében mindenki szólt arról pár szót, hogy miként teltek az elmúlt hónapjai, milyen izgalmakat élhettek át, s szóba kerültek az Egyesület életében bekövetkezett előrelépések, például az, hogy pár hete megérkezett egy Sigmoid rendszerrel ellátott tablet az Egyesülethez, melyet azóta már többször is alkalmaztak a rendőrökkel közösen végzett szolgálatok során.
Horváth S. András az Egyesület elnöke elmondta, hogy egyelőre még az „autóvadász napokról” sajnos nem kapnak naprakész tájékoztatást, de annak érdekében, hogy részt vehessenek a jövőben az ilyen és ehhez hasonló akciókon, már megtették a kezdő lépéseket.
Miután az aktualitásokat átbeszélték a tagok, kis csapatokba verbuválódtak, s Tarján városrész különböző pontjaira kitelepülve kezdték meg a polgárőrökre vonatkozó szabályokkal való ismerkedést. Természetesen minden csapatban voltak régi, tanult kollégák, akik segítették az újabb tagok és a fiatalok okulását.
A munkát egy pizzafutár szakította meg, aki az ebédet szállította a szorgos tagok részére. Az ebéd elfogyasztása után a tagok még desszertet is kaptak, ugyanis a szomszédban lévő cukrászda, születésnapja alkalmából, megvendégelte a tagokat egy-egy fagyira és süteményre.
A vasárnapi ebédet azonban nem szieszta követte, hiszen a csoportok feladatlapokat kaptak s az azon szereplő kérdések megfejtésén törték fejüket.
A csoportos munkát, délután egyéni vizsga zárta, melynek keretében minden új tag sikeres első, és minden régi tag sikeres ismétlő vizsgát tett.
Az Egyesület elnöke elmondta, hogy jó hangulatban telt el az oktatás és a vizsga is. A megjelent tagok üdén, vidáman érkeztek, s igaz fáradtan, de még vidámabban távoztak, melyhez hozzájárult a tagok közötti összhang és odafigyelés. Azt is megtudtuk, hogy hosszú ideje ez volt az első, hogy a tagság ilyen nagy létszámban képviseltette magát s az örömet az is fokozta, hogy a tagság még ezen a napon is új taggal bővült. Tájékoztatta honlapunkat Horvát S András egyesületi elnök.

Forrás Magyari Béla

Kép: Tarjáni pe.