Rendőrök és a polgárőrök segítik az iskolakezdést

2013.09.02 13:29
Rendőrök és polgárőrök segítik az iskolába indulókat és onnan hazatérőket hétfőtől Szegeden és Csongrád megyében. A rendőrség és a polgárőrség 2013. szeptember hónapban – a napi oktatás kezdetének és befejezésének időszakában – kiemelt jelenlétet biztosít azon általános iskolák környékén, ahol ez közlekedésbiztonsági szempontból indokolt. A két szervezet demonstratív jelenléttel kívánja elősegíteni a gyermekek biztonságos közlekedését, fokozott figyelmet fordítva a gépjárművezetők jogkövető magatartására, különösen a kijelölt gyalogos-átkelőhely megközelítésére, továbbá a biztonsági öv és gyermekülés kötelező használatára. Az egyenruhások egész hónapos demonstratív jelenlétének célja a gyermekbalesetek megelőzése és a forgalom segítése. Motoros rendőrök, mozgóőrök és polgárőrök is részt vesznek a Szegedi Rendőrkapitányság tanévkezdő akciójában.

A rendőrség az iskola első hetében a nagyobb szegedi oktatási intézményeknél jelentős forgalomra számít, ezért célszerű a megszokottnál körülbelül tíz perccel korábban elindulni.

Az autósoknak jobban kell figyelni iskolakezdéskor

A rendőrség kéri a szülőket, hogy a tanintézmények környékén csak a lehető legszükségesebb ideig álljanak meg ezzel is elősegítve a forgalom folyamatosságát. A rendőrség felhívja a gépjárművezetőket, hogy az oktatási intézmények közelében vezessenek még körültekintőbben, és számítsanak az úttesten figyelmetlenül áthaladó diákokra.

A Szegedi Rendőrkapitányság iskolakezdéskor motoros rendőrökkel ellenőrzi a forgalmat, akik torlódás kialakulásakor, vagy egyébként szükséges esetben beavatkoznak. Az Aradi Vértanúk terénél mozgóőr teljesít szolgálatot, aki szükség szerint a Hősök kapujánál karos forgalomirányítást is végez.

A közlekedés szabályait meg kell beszélni a gyerekekkel

Közlekedésbiztonsági szempontból különösen veszélyes ez az időszak. Különösen a kisiskolásoknál nagyon fontos, hogy a tanévkezdés időszakában a pedagógusok és az iskolarendőr mellett a szülők is felhívják a figyelmet a leggyakoribb veszélyhelyzetekre, közösen átvéve a legfontosabb szabályokat. Az egyedül közlekedő első osztályosok esetében hasznos kijelölni a legbiztonságosabb útvonalakat, melyeket a lehetséges veszélyforrásokat megbeszélve még az iskolakezdés előtt többször is érdemes közösen végigjárni. Korlátozott látási viszonyok esetén, illetve sötétedés után a gyermek jobb láthatósága érdekében jó szolgálatot tesznek a különböző módon viselhető fényvisszaverő kiegészítők, érdemes ezeket beszerezni, előkeresni. Ha a gyerek kerékpárral közlekedik, rendszeresen ellenőrizni kell a jármű műszaki állapotát, a kötelező biztonsági felszerelések – elöl fehér vagy kadmiumsárga lámpa, hátul piros lámpa vagy villogó és piros fényvisszaverő, az első keréken sárga küllőprizma, első és hátsó fék, csengő – meglétét.

Az értékeikre is vigyázzanak a kisdiákok

A rendőrség kéri a szülőket, hogy a lopások elkerülése érdekében hívják fel a gyerekek figyelmét arra, hogy értékes tárgyat ne vigyenek magukkal az iskolába, vagy ne hagyják azokat őrizetlenül. Utcán, tömegközlekedési eszközökön figyeljenek a táskájukra: zsebbe vagy hátizsák külső rekeszébe ne tegyenek telefont, pénzt, igazolványt. Azokat biztonságos helyen – például a táska akár külön is zárható belső rekeszében – tartsák. Az iskolai öltözőben, nyitott szekrényben, fogason ne hagyjanak értéktárgyakat, mert ezeket könnyen ellophatják.

Amennyiben valakinek kábítószert, számára ismeretlen eredetű, alakú, formájú tablettát, port vagy gyanús édességet ajánlanak kipróbálásra, azt ne fogadja el, és haladéktalanul szóljon az esetről egy ismerős felnőttnek, aki értesíti a rendőrséget.

Forrás: szeged.hu

Feltette Magyari Béla

 

Téma: Rendőrök és a polgárőrök segítik az iskolakezdést

Nincs hozzászólás.

Új hozzászólás hozzáadása