Rendőrök és polgárőrök járőr szolgálata lóháton

2014.07.11 12:10
A mártélyi tanyavilágban teljesítenek szolgálatot a Készenléti Rendőrség Lovas Alosztályának járőrei egy hétig

A lovasok annak az országos programnak a részeként érkeztek a Hódmezővásárhely közeli községbe, amely azt célozza, hogy hazánk valamennyi településén folyamatos rendőri jelenlét legyen. A mártélyi polgárőrök évek óta kiemelkedő szerepet játszanak a helyi közbiztonság fenntartásában. A rendőrség folyamatosan egyezteti szolgálatellátását stratégiai partnerével, így nem fordul elő, hogy Mártély rendőri vagy polgárőri jelenlét nélkül maradjon. A Kiskunsági Nemzeti Park természetvédelmi őrei szintén lovakkal látnak el szolgálatot a település külterületein.
Mint Rózsa Szilveszter a mártélyi polgárőr egyesület elnöke elmondta, a lovas járőrözés kifejezetten előnyös a külterületen, ahol a lovas a ló hátáról nagyobb területet belát. Egy szolgálat alatt a községhez tartozó területe felét tudják szemügyre venni, és sűrűbben járják a határt aratás és szüret idején. Ez a hét különösen hasznos volt számukra, amikor a rendőrség állományába tartozó lovasokkal járták a vidéket.
A mártélyi polgárőrök várják azoknak a civil lovasoknak is a jelentkezését, akik bár nem vállalják a polgárőri szolgálatot, de szívesen csatlakoznának a lovas szolgálatot ellátókhoz. Mint azt Rózsa Szilveszter elmondta, a korábbi időszakban volt eset, amikor olyan gépkocsit figyelhettek meg, amelyből épp a másutt levágott zöld-hulladékot rakták ki az út szélére. Ekkor a lovas járőr értesítette a rendőrség munkatársát, akiknek felszólítására visszakerültek a csomagtartóba a levágott növényi részek, és megfelelő lerakóhelyre szállították azokat.

Forrás Arany, Magyari, CSMRFK