Rendkívüli közgyűlés volt Domaszéken

2015.11.30 12:45

A Domaszéki Polgárőr Egyesület 2015. november 29-én rendkívüli közgyűlést tartott. A közgyűlésen az egyesület tagjain kívül részt vett a Csongrád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége Elnökségének képviseletében Batiz István elnök, Pőcze Levente elnökhelyettes, valamint Szemesi Szilveszter titkár. A közgyűlést jelenlétével tisztelte meg Kispéter Géza, Domaszék Község polgármestere és Varga Pál körzeti rendőr is.

A Közgyűlés az első napirend keretében megtárgyalta Pap Istvánné elnök asszony indítványát, amellyel dr. Tatár Zoltán elnökhelyettesi tisztségéből való visszahívását kezdeményezte. A Közgyűlés 3 igen, 3 nem és 5 tartózkodó szavazat mellett az indítványt elvetette.

Ezután a közgyűlés meghallgatta és elfogadta Pap Istvánné elnök asszony tájékoztatóját az előző közgyűlés óta eltelt időszak munkájáról, valamint az elnök előterjesztését a következő időszakban esedékes feladatokról, különös tekintettel a szolgálati terhek arányosabb elosztására. Ezt követően az elnök asszony bemutatta a tagság részére a Suzuki Vitara típusú, új szolgálati gépjárművet, valamint a közgyűlés megtárgyalta a jármű használati rendjét. Ezen napirend keretében a közgyűlés döntött a gépjármű használatára vonatkozó szabályzat megalkotásáról.

A közgyűlés döntést hozott négy felnőtt, valamint két ifjú (14 és 18 év közötti) polgárőr tagfelvételi kérelméről, amelyeket egyhangúlag támogatott. A döntés alapján az egyesület tagja lett Kispéter Géza polgármester, valamint Sziráki Krisztián alpolgármester is.

A közgyűlés a munkáját jó hangulatú vacsorával zárta le, amelyet Száraz Ferdinánd tiszteletbeli tagunk készített – mondta el dr. Tatár Zoltán elnökhelyettes.

Forrás: Magyari Béla