Sikeres szemét szüret az Algyői Faluvédő Polgárőr Egyesület szervezésében

2015.04.13 16:21
A tavasz és a jó idő biztos jeleként Algyőn ismét szemét szüretet tartottunk április 11-én szombaton.

A hagyomány teremtő kezdeményezést az Algyői Faluvédő Polgárőr Egyesület tagjai szervezik minden évben. A település civil szervezeteinek tagjai, lelkes iskolások nevelők és szülők kíséretében és az idén először szegedi fiatalok is csatlakoztak a felhívásunkhoz. Délelőtt 9 órakor volt a gyülekező a Civil Szervezetek Háza előtt. Rövid „eligazítás” után, innen indultak útnak a csoportok és családok, köztük Molnár Áron Polgármester úr is családjával, az előzetesen felmért, szeméttel teli helyekre. Az időjárás is kegyes volt hozzánk, a nap vidáman sütött a szorgoskodókra. Déli 12 órára minden szemete sikerült zsákokba szedni, amit teherautóval a helyi Szelektív Hulladék gyűjtő udvarba a kijelölt konténerekbe helyeztünk el. A fáradt társaságot az új Levendula Hotel konyhájában készült kolbászos paprikás krumplival, házilag sütött palacsintával és hűs üdítőkkel vendégeltük meg. Mindenki kellemesen elfáradva fogyasztotta a finom ebédet. Többen is úgy távoztak, hogy jövőre ismét szeretnének eljönni és részt venni településünk tisztaságának, környezetünk tehermentesítésének segítésében, hiszen közös célunk az élhetőbb környezet megteremtése.
Egyesületünk tagjai is úgy érzik sikeres volt ez a nap, és ezt a hagyományt folytatni fogjuk. Köszönjük mindenkinek a részvételt és a munkát!
Forrás és kép: Bai Istvánné egyesületi titkár
Feltette: Magyari Béla
A cikkhez tartozó képek