Szeged- Tarjáni Polgárőrség irodát kapott a működéséhez, amelyben miden hónap első péntekén várják az érdeklődőket.

2013.01.22 05:00

 

A Szeged-tarjáni polgárőrök irodájaIrodát kapott a Szeged- Tarján Polgárőr Egyesület, melyet az egyik lakásfenntartó szövetkezet jóvoltából vehettek át 2013. január 18-án.

 

Horváth S. András, a Szeged- Tarján Polgárőr Egyesület elnöke elmondta, hogy az egyeztetések ez év elején kezdődtek, amikor a szövetkezet elnöke, Urbán Róbert megkereste a polgárőröket azzal a kéréssel, hogy a szövetkezet kezelésében álló lépcsőházakat ellenőrizzék. Horváth S. András a tagság nevében elvállalta a felkérést, s cserébe azt kérte, hogy valamelyik lépcsőházban térítésmentesen kaphassanak egy irodahelyiséget. Ugyanis az egyesület közel két éve nem rendelkezik szolgálati pihenővel, se irodával, így csak különböző állami fenntartású intézményekben kaptak helyet, egy-egy alkalomra. A szerződés megkötésére már másnap sor került s az egyesület elnöke át is vehette az iroda kulcsait. Még aznap megkezdődtek az iroda felújításával kapcsolatos munkálatok, festés, berendezések beszerzése és szállítása, melyek a tagok aktív részvételével másnapra be is fejeződtek.  Az új irodával új lehetőségek is megnyíltak az egyesület előtt.

A Csorba utca 3. szám alatti irodánk ajtajára már ki került a címerünk, ezzel jelezve a lakók számára, hogy birtokba vettük új helyünket. – meséli Horváth S. András. - Terveink között szerepel, hogy minden hónap első péntekén fogadóórát tartunk. Ez idő alatt a lakók majd megtalálnak minket irodában, ahol meghallgatjuk problémáikat, kéréseiket, s lehetőségeinkhez mérten próbáljuk azokat orvosolni, teljesíteni. Ez persze nem jelenti azt, hogy mindenkinek tudunk segítő kezeket nyújtani, de megteszünk minden tőlünk telhetőt. Szeretnénk elindítani a kerékpárok regisztrálását is, ehhez már regisztráltam az Egyesületünket az Országos Kerékpár Nyilvántartó Rendszerbe, s a megfelelő dokumentumok is rendelkezésünkre állnak. Mivel elég forgalmas helyen kaptunk irodát, így a lakossággal való kapcsolattartásra még nagyobb hangsúlyt fektetünk. Sikerült néhány lakóval is felvennünk a kapcsolatot, kaptunk már jelzéseket is, különböző problémákról, melyek megoldásán már dolgozunk. Remélem a lakók véleménye is pozitív lesz. Természetesen nem állíthatom, hogy mindenki örül nekünk. Sokan kérdezték, hogy a könyvtár nem hagyott-e itt pár könyvet, mert annak jobban örülnének, de ezeken a megjegyzéseken csak mosolygunk, és Polgárőr Magazint hozunk a könyvek helyett.