Tápéi falunap keretében az általános iskolai tanulóknak kerékpáros ügyességi versenyt rendeztek a polgárőrök .

2013.06.01 23:20
A rossz idő ellenére is több diák látogatott ki szombaton Tápén a kerékpáros ügyességi versenyre, amelyet a helyi polgárőr szervezett bonyolított le, a szokásoknak megfelelően.
Juhász Gyula Tápé városrész önkormányzati képviselő elmondta, hogy a falunapok rendezvény szerves részévé vált a polgárőrök rendezésében a kerékpáros ügyességi verseny szervezése az általános iskolások számára. A rendezvényen nemcsak a Tápéi iskolások hanem a Petőfi telepi iskolások is rész vesznek A versenynek komoly díja van, egy kerékpár teljes felszereléssel. Kiemelte, hogy bízik abban, hogy a polgárőrök a jövőben is megrendezik a kerékpáros ügyességi versenyt a KRESZ vetélkedővel. Úgy tudja, hogy a városba máshová is hívják a helyi polgárőröket kerékpáros verseny megrendezésére, mert ők ebben is profik.
 
 
Tóth Zoltánné a Tápéi polgárőr egyesület elnöke elmondta, hogy már régóta szervezik ezt a versenyt az általános iskola tanulói részére közmegelégedésre. Persze KRESZ totó is párosul az ügyességi versenyhez, amit a diákok nagy szeretettel töltenek ki. Minden versenyző kap kisebb ajándékot. A verseny mellet a falunapi rendezvényeket is biztosítják a polgárőrök mintegy 10 fővel. Vasárnap az úrnapi körmenetet is biztosítani fogják emelte ki az elnök asszony.
 
 
 
 
Elérkezet a verseny eredmény hirdetése, a fődíjat Szabó Gábor 4-dik osztályos tanuló nyerte meg, amelyet Juhász Gyula és Tóth Zoltánné adott át.
Alsó tagozatos kategóriában első helyezést ért el Barna Dóra 4-dik osztályos tanuló, második helyezett lett Rea Alex 2-dik osztályos tanuló és harmadik helyezett lett Házy Zsolt 3-dik osztályos tanuló.
Felső tagozatos kategóriában első helyezést ért el Berta Dániel 8-dik osztályos tanuló, második helyezést ért el Miklós Zsolt 8-dik osztályos tanuló és harmadik helyezést ért el Nagy László 6-dik osztályos tanuló.
Gratulálunk az elért eredményekhez.
A versenyző tanulók a rosszidő ellenére is többen kilátogattak a programokra.

forrás Magyari Béla

Téma: Tápéi falunap keretében az általános iskolai tanulóknak kerékpáros ügyességi versenyt rendeztek a polgárőrök .

Nincs hozzászólás.

Új hozzászólás hozzáadása