Ülésezett az OPSZ elnöksége

2013.11.26 21:21
Kihelyezett elnökségi ülést tartott Cserkeszőlőn az Országos Polgárőr Szövetség, ahol az aktuális napi feladatok mellett többek között megtárgyalták a gázspray igénylés szabályozását, az OPSZ kommunikációs szabályait.
Az OPSZ Cserkeszőlőn megtartott elnökségi ülésen az első napirendi pontként a kommunikációs szabályzatot tárgyalták meg. Külön kiemelték, hogy a polgárőrök a rendőrséget érintő témákban ne nyilatkozzanak, azt hagyják a rendőrökre, valamint abban is egyetértettek, hogy az Országos Polgárőr Szövetség sajtósát tájékoztatni kell a nyilatkozatokról, a médiaszereplésekről. Ennek apropójaként egy kommunikációs tréningen is részt vettek az elnökség tagjai.
Az értekezleten megtárgyalták a gázspray igénylésének kiadásáról és nyilvántartásáról szóló intézkedési tervet. Dr. Balogh Endre adminisztratív igazgató felhívta a figyelmet, hogy ezeknek az eszközöknek a nyilvántartása nagyon komoly feladat. A Gázspray eszközök kiadása a megyei szövetségek hatásköre lesz, tehát a nyilvántartásban is komoly feladat hárul rájuk. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a gázspray-t nem személyre adják ki, hanem szolgálatra. Mint mondta, ugyan van lehetőség arra is, hogy a polgárőr - megfelelő indokkal - a szolgálat után is magánál tarthassa a vegyi eszközt, ugyanakkor azt nem lehet megtenni, hogy valakinek kiadják, majd évekkel később veszik vissza tőle. Nyomatékosította: az eszköz használata bejelentés köteles, vagyis azonnal jelenteni kell a rendőrség felé, ha a gázspray valamely okból használva lett.
Széles János a Tolna Megyei Polgárőr Szövetség elnöke jelezte, hogy ugyan örülnek a gázspray használati lehetőségnek, de egyelőre nem kérnek belőle. Meggyőződése, hogy a polgárőr a tekintélyével és szakmai tudásával végezze a bűnmegelőzési feladatait. 
Cseh István az OPSZ Fegyelmi és Etikai Bizottságának elnöke egyetértett Széles Jánossal, és kérte a többi megyei vezetőt is, hogy jól gondolják meg az eszköz használatát. Mérlegeljék, mekkora felelősség, mekkora adminisztráció és mennyire veszélyes. Akinek van fegyverviselési engedélye, az tudja, hogy mennyire nagy felelősség.
Dr. Túrós András elmondta, hogy a gázspray használata nem kötelező, tehát aki nem akarja annak nem muszáj használnia, viszont aki akarja, az had igényelhesse. Szerinte ez szakmai értelemben elfogadható, mivel vannak olyan területek, ahol tényleg szükség van a polgárőröknek egy önvédelmi eszközre. Egyben felhívta a figyelmet arra, hogy az egyesületek az igényükkel nem fordulhatnak közvetlenül az OPSZ-hez, csak a területileg illetékes megyei szövetségekhez. A megyei szövetség elnökének aláírása kell ahhoz, hogy az igényt az OPSZ elfogadja.  
Az OPSZ elnöksége tájékoztatást kapott a polgárőr igazolványok jelenlegi állásáról, valamint újabb tizenhat polgárőr egyesületek tagfelvételét fogadták el, így ezekkel együtt az OPSZ-nek 1971 tagegyesülete van.
Az OPSZ elnöksége megtárgyalta a Lovas Tagozatának elnöki és egyik elnökségi tagjának váltását. Dr. Rácz Adrien eddigi elnök és Nagy Gabriella elnökségi tag munkájukból adódóan már nem tudják vállalni a tagozat vezetését, ezért időszerű lett új elnök és elnökségi tag választására. Az elnökség az elnöki feladatok ellátására Felföldi Zoltánt, és elnökségi tagnak Nádai Nagy Pétert bízta meg.
Az elnökség határozatban kinyilvánította, hogy Borbély Lászlót (†), a szolgálat teljesítés közben elhunyt budapesti polgárőrt az OPSZ saját halottjának tekinti és kétszázezer forint temetési támogatással segíti a családot a gyászában.

Forrás rádióp.

Feltette Magyari Béla

 

Téma: Ülésezett az OPSZ elnöksége

Nincs hozzászólás.

Új hozzászólás hozzáadása