Zákányszéken is évet értékeltek

2019.03.12 21:29
A Zákányszéki Polgárőr Egyesület március 9-én tartotta éves beszámoló közgyűlését. A helyi Művelődési Házban szép számmal megjelentek a meghívott vendégek és a polgárőrök.
 Megtisztelte jelenlétével a közgyűlést Batiz István a Csongrád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetségének elnöke, Matuszka Antal polgármester, Dobó Attila a Mórahalmi Rendőrőrs parancsnoka, a két helyi körzeti megbízott Csernus János és Huszta Péter, Gyuris Ernő a Bordányi Polgárőr Csoport elnöke, valamint Gárgyán István jegyző úr  is, aki egyben polgárőr társunk is. A 32 fős tagságból 28 fő volt jelen.
Kopasz Zsolt, az egyesület elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd ezután elmondta a szakmai beszámolóját a 2018. évről, mely szerint a zákányszéki polgárőrök 3232 óra szolgálatot teljesítettek, ebből általános polgárőri feladatokra 2100 órát, külterületi szolgálatra 1132 órát fordítottak. Szolgálati gépjárművükkel 5145 km-t tettek meg, ezenkívül 46 órányi kerékpáros szolgálatot is teljesítettek. Kitért rá az elnök, hogy a 2019. év kiemelt feladatának tekinti az egyesületi tagság fiatalítását, valamint a teljesített szolgálati órák és kilométer szám jelentős megemelését. Ezen kívül a településen számos rendezvény biztosításában is részt vettek a rendőrséggel közösen. Nagyon fontos volt a tanév kezdetén, az iskola környékén a közös szolgálat ellátása is. A kegyeleti ünnepkor a temető és környékén is láttak el szolgálatot. Beszámolójában az elnök kiemelte, hogy az önkormányzattal, a rendőrséggel és a lakossággal nagyon jó a kapcsolatuk.
Ezután a 2018. évi pénzügyi beszámolót fogadták el, majd ezt következőben a 2019. évi pénzügyi tervet és az elnöki beszámolót vitatták meg és fogadták el.
 Ezt követően Batiz István elnök úr hászólásában a fontos feladatokra hívta fel a figyelmet, majd megköszönte a polgárőrök munkáját, és az egyesület részére az elnöknek átadott egy elismerő oklevelet és ajándéktárgyat. Ezután 20 éves Szolgálatért Emléklapot kapott, kettő fő, 15 éves Szolgálatér Emléklapot kapott négy fő, 5 éves Szolgálatér Emléklapot kapott három fő.
Az elismerések átadása után egyéb napirendi pont keretében hozzászólások hangzottak el.
Elsőként Matuszka Antal polgármester úr méltatta a polgárőrség munkáját. Végül a lakosság nevében megköszönte a munkájukat.  
Hozzászólt még Kopasz Szilveszter polgárőrtársunk is, aki a vezetőségre háruló megnövekedett adminisztrációs terhekre panaszkodott.
Gyuris Ernő elnök a hozzászólásában elmondta, hogy stabilnak látja anyagilag a zákányszéki egyesület működését és javulást lát a korábbi évekhez képest az egyesület gazdálkodása terén.
A hozzászólások után Kopasz Zsolt elnök megköszönte a polgárőrtársaknak a 2018. évben végzett munkájukat, jó egészséget és erőt kívánt kollégáinak a 2019. évre.
Ezek után egyik polgárőrtársunk által elkészített ízletes pörkölt elfogyasztása után jót beszélgettek az összegyűlt polgárőrök és családtagjaik.
Kép: Polg.
Forrás: Magyari Béla