A Munka Ünnepén is számíthattak a Mórahalmi polgárőrökre

2020.05.02

Május 1-jén is kiemelt létszámmal láttak el szolgálatot a Mórahalmi Polgárőrség tagjai.

Sárközi László, egyesületi elnök, elmondta, hogy május első és második napján is szolgálatot láttak el mind a bel- és külterületen és a határ mentén is. A szolgálatok elsődleges célja az volt, hogy növeljék a lakosság szubjektív biztonság érzetét s ebben az esős idő sem tudta meggátolni a lelkes tagokat.

A járőrszolgálatok során ellenőrizték, az üzletek, piacok környékét, fokozott figyelmet fordítottak a még életben lévő kijárási korlátozás szabályainak betartatására.

Az elnök ez úton is szeretné megköszönni a helyi vállalkozások támogatását, akik nap, mint nap hozzájárulnak az egyesületi tagok feladatellátásához. Kiemelte, a helyi lángossütő támogatását és Szabó Elvira E.V., a Vadvirágház, virágüzlet, tulajdonosának felajánlását, ami segített a polgárőröknek abban, hogy alkalomhoz illő virággal köszönthessék az édesanyáikat.

Sárközi László továbbá elmondta, hogy a már megszokott módon, májusban is folytatják a fokozott járőrszolgálatok ellátását, az Önkormányzattal, Rendőrséggel, társszervekkel együttműködve.

Írás: Horváth S. András

Fotó: polgárőrség

Hírszerkesztő: Magyari Béla