A polgárőr egyesületek a kiemelkedő munkájuk elismeréseként rendkívüli támogatásban részesültek

2020.05.27

Az elmúlt pandemiás időszakban kimagasló teljesítményt nyújtottak a megye polgárőr egyesületei és polgárőrei. A Csongrád Megyei Polgárőr Szövetség elnöksége huszonegy egyesületet részesített rendkívüli támogatásban egymillió forint értékben. A támogatásban részesült egyesületek vezetői ünnepélyes keretek között vehették át a támogatásról szóló emléklapot. Az ünnepség Szegedi Határrendészeti kirendeltség tanácstermében került megrendezésre.

A május 27-én tartott átadási ünnepségen köszöntötte Batiz István elnök a megjelenteket. A megye valamennyi egyesületének és polgárőrének a kimagasló munkáját is megköszönte. A megyei elnök rövid beszédében kiemelte, hogy az elmúlt pandemiás időszakban kimagasló teljesítményt nyújtottak a megye polgárőrei. Az önkéntesek a veszély helyzet kihirdetésétől kezdve folyamatosan részt vettek a védekezésben és a kijárási korlátozásban foglalt szabályok betartatásában. A vírusos időszakban jelentkező többlet feladatuk mellett alapfeladataikat is ellátták.

Ez után az elnök rövid tájékoztatójában elmondta, hogy az egyesületek a bevásárlásban, ebéd kiszállításban, betegszállításban, gyógyszerek kiszállításában, boltok és piacok ellenőrzésében is részt vettek az önkormányzatok és az OPSZ felkérései alapján. Segítettek a karitatív szervezetek által összeállított étel csomagok szétosztásában és a különböző állami szervek, civil szervezetek és magán személyek felajánlásaiból érkező védőeszközök szétosztásában is. A rendőrséggel együttműködve segítettek a hatósági karanténban lévő személyek ellenőrzésében is.

A Csongrád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége 4500 szájmaszkot és 4700 gumikesztyűt osztott szét az egyesületek között, e mellett kéz- és felületfertőtlenítő szerek is szétosztásra kerültek. Az Országos Polgárőr Szövetségtől 3600 darab szájmaszkot 3300 darab kesztyűt 272 liter fertőtlenítőt 25 védő overált és 50 szórófejes palackot kapott a CSMPSZSZ. A megyei szövetség saját költségén beszerzett továbbá 700 darab szájmaszkot, 1400 darab kesztyűt és 12 darab szórófejes palackot. A polgárőr ruhákat gyártó és forgalmazó Vizuátor Kft. is adományozott 200 darab szájmaszkot.

Az OPSZ operatív törzset hozott létre, mely koordinálja az egyesületek és a szövetségek munkáját s az egyéni védőeszközök kiosztását is megszervezte. Az OPSZ hét körlevelet adott ki, melyben tanácsokkal látta el a polgárőröket és különböző feladatok ellátására kérte fel őket. Ezen körlevelekben szerepelt a 65 év feletti polgárőrök védelme is.


Batiz István elnök a beszámolója végén a megjelent egyesületi vezetőknek emléklapot nyújtott át és tájékoztatta arról őket, hogy az elismerés részeként megítélt pénzösszegekről a szerződés is elkészült és elutalásra kerül a napokban.


Fotó és Írás: Horváth S András és Magyari Béla