A polgárőr járőrök segítik vírus elleni küzdelmet Csongrádon

2020.04.24

A Csongrád és Térsége Polgárőr Egyesület tagjai járőr szolgálatot is ellátnak a város területén és a tanyásterületen a maszkok kézbesítésében segítenek szolgálati gépkocsival.

Az egyesület elnöke, Nagypál Sándor telefonon elmondta, hogy a polgárőröket rendszeresen osztják be szolgálatba, és rendszeresen járőröznek a város utcáin. Ha csoportosulást látnak, kérik a távolságtartást, egyes kiszolgálóegységekben ellenőrzik a fertőtlenítés gyakoriságát is, és segítik a lakosságot, amiben csak lehet. A közterületek szemmel tartása most a fő feladatuk.

A Csongrád város önkormányzata által a lakosoknak biztosított szájmaszkok külterületen való széthordásában is segítettek a múlthéten, amit a postával közösen végeztek.

Jelenlétük fontos, "békeidőben" is, például a rendezvények biztosításánál, és most, a koronavírus elleni küzdelemben is - tette hozzá az elnök.

Fotó: id. Vadász Tibor

Írás és hírszerkesztő: Magyari Béla