A polgárőrök báljával indult az idei báli szezon Tiszaszigeten

2019.02.17

Február 16-én, szombaton este tartotta a Tiszaszigeti Polgárőr Egyesület az ez évi bálját a faluházban, hiszen ennek hagyománya van itt a településen.

Vidám emberekkel telt meg szombat este a faluház terme, ahol a polgárőrök bálját a vacsora, zenés táncos mulatság és tombolasorsolás is színesítette.

A rendezvényt Molnár Jenő az egyesület elnöke nyitotta meg és köszöntötte a megjelenteket A bálon nem csak a szigeti polgárőrök vettek részt, hanem szinte a megye településeiről is érkeztek polgárőr családok és barátok. Ott voltak a helyi polgárőrséget támogatok is.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével a település polgármestere Ferenczi Ferenc is. A polgármester úr a bált megnyitó beszédében méltatta a település polgárőreinek áldozatos munkáját.

A polgármester úr köszöntőjében a polgárőrség tevékenységét méltatta. Majd így folytatta-mindenki tudja, hogy nagyon sokat köszönhet a polgárőrök áldozatos munkájának. Ők azok, akik önként vállalják a szolgálatot, hogy szinte minden időszakban, védik a lakosság és a település tulajdonát, a gyermekeik biztonságát, segítenek az időseknek, rászorulóknak, gyakran családjuknál is előrébb sorolják munkájukat. Itt a déli határ mentén sokat segítenek a határerdészetnek is szolgálat ellátásukkal. A szigeti polgárőrök a lakossággal, a civil szervezetekkel és az önkormányzattal nagyon jó kapcsolatot ápolnak.

A rendezvényt színesítették a jelmezbe öltözött rendezők, akik a nyitótánccal nyitották meg a polgárőr bálat. Éjfél felé egy mesejátékot is játszottak a vendégek felkérésével. Ezt követte a tombolasorsolás, ahol rengeteg ajándék talált gazdára.





Fotó és forrás: Magyari Béla