A polgárőröknek is több feladatuk van a járvány miatt
Szorosan együttműködve dolgoznak a rendőrséggel és az önkormányzattal a szegedi polgárőrök.
Az elmúlt két hétben kétszer is szigorított a kormány a koronavírus-fertőzés miatt hozott intézkedéseken. A vírusfertőzés második hulláma nemcsak az egészségügyi dolgozókra, de a rendőrségre is nagyobb terhet ró. A megnövekedett feladatok ellátásában a polgárőrök is segítenek - ahogy a pandémiás időszakon kívül is -, szorosan együttműködve a Szegedi Rendőrkapitánysággal és az önkormányzattal.
- A hétfőn az Országos Polgárőr Szövetségtől kapott körlevélben foglaltaknak megfelelően az egyesületek növelik a közterületi szolgálatok és a hatóságokkal közösen ellátott szolgálatok számát. Tapasztalataink szerint Szegeden a legtöbben betartják a megelőzéssel kapcsolatban hozott szabályokat. Az elmúlt hétben a kijárási korlátozás kapcsán is felelős állampolgári magatartást tapasztaltunk, reméljük, hogy ez a szerda éjféltől bevezetésre kerülő kijárási tilalom során is elmondható lesz - írta lapunk megkeresésére Horváth S. András, a Csongrád-Csanád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetségének sajtóreferens-helyettese.
Hozzátette, Szegeden jelenleg 10 egyesület tagjai látnak el szolgálatot, mindezt szabadidejükben, önkéntesen vállalva. A lakosság részéről általában pozitív megítélést kapnak, és sokan örülnek annak, hogy jelen vannak a közterületeken. Az egyesületekhez folyamatosan érkeznek jelentkezések, egyre több fiatal is kíváncsi a polgárőrök feladataira, így az utánpótlás folyamatos.
Forrás: szegedma.hu
Hírszerkesztő: Magyari Béla