A Szeri Polgárőr Egyesület megtartotta éves közgyűlését
A Szeri Polgárőr Egyesület 2023. november 25-én 16. órai kezdettel szerény körülmények között megtartotta éves közgyűlését. Jelen voltak az egyesület tagjai, több önkormányzati képviselő, a rendőrség részéről a körzeti megbízottak, valamint Antal Imre plébános úr is megtisztelte a közgyűlést.
Mucsi Antal elnök nagyon örvendetesnek
nevezte, hogy jelentkezett az egyesület soraiba öt új tag, és mindegyik hölgy.
Közülük három ifjú polgárőr. A fiatalok számára nem ismeretlen a polgárőr
tevékenység, mivel valamelyik szülőjük már polgárőrként tevékenykedik az
egyesületben.
Az elnök elmondta, hogy az idei évben nagyon sok rendezvényen vettek részt helyben és más településeken, ahol forgalmat irányítottak, biztosították a rendet.
A helyi rendezvények közül kettőt emelt ki Mucsi Antal:
Egyik a 2023. szeptember 2-án megtartott I. Ópusztaszeri Lovastalálkozó, melynek a megszervezését és lebonyolítását is az Egyesület vállalta, egy helyi lovakkal foglalkozó házaspár - Tanásziné Erős Erika és Tanászi József - segítségével. A rendezvény nagyon sikeresnek mondható, mivel több mint 500 fő részvételével zajlott.
Másik a 2023. október 28-án megtartott "Idősek Napja" önkormányzati rendezvény volt, melyen a helyi- és a csongrádi polgárőrök biztosították a rendet és segítettek az étel kiosztásában.
Ezen felül is sok feladatot oldottunk meg az év folyamán: járőröztünk a község területén, kül- és belterületen egyaránt. Segítettünk a rendőrségnek eltűnt személyek keresésében, mindenszentek alkalmával biztosítottuk a temető és a parkoló rendjét, stb…
Mucsi Antal elmondta, hogy az egyesület
továbbra is megpróbál helytállni, és amennyire a költségvetés engedi a
járőrözéseket is folytatni.
Szöveg: Erdélyi Jutka Járási sajtóreferens
Fotó: polgárőrség
Hírszerkesztő: Magyari Béla