A tramtraint is szemmel tartják a polgárőrök

2021.12.27

Az 1990-es években majdnem száz fős vásárhelyi polgárőrcsapat mostanra alig negyven, zömében hatvan év feletti taggal működik. Bíznak az utánpótlásban, mert szerintük a város nyugalmához kell a jelenlétük.

Aktív, fiatal új tagokat remél a Hódmezővásárhelyi Polgárőr Egyesület: zömében hatvan fe­letti tagságuk bízna az utánpót­lásban. Bár elszántságukból nem veszítettek évtizedek óta szolgáló tagjaik, lendületük megkopott, többen betegség miatt esnek ki a napi szolgálatból. Egy héten ötször járőröz­nek, naponta négy-öt órát. A to­vábbra is 38 fős csapat idén 271 szolgálatot teljesített, 2902 óra alatt 10 ezer 616 kilométeren. Míg régebben előfordult, hogy 7224 óra munkával 24 ezer 392 kilométert tettek meg 639 szolgálattal. Az 1990-es években majdnem száz önkéntes járta a várost és külterületeit. Ahogy a jövőre 29 éves Hódmezővásárhelyi Polgárőr Egyesület elnöke az egyik nappali műszak kezdete előtt elmondta: az év végi rendőrségi adatok véleménye mindig árulkodik arról, hogy az önkéntes tagságuk is folyamatosan az utcát rója. Bízik abban, hogy pusztán jelenlétükkel megelőznek bűneseteket, rendbontásokat.

- Változnak az idők, változik a világ - fogalmazott a csapat egyik legrégebbi tagja. Hozzátette, szolgálatuk napközben is legalább annyira fontos, mint napnyugta után. Mert míg korábban kifejezetten az éjszakai műszakokkal szolgálták a bűnmegelőzést, mostanra a nappali jelenlétük ugyanolyan hangsúlyos. Ahogy Szula Ferenc és szolgálati társa, Cza­kó László fogalmazott: mindig voltak és vannak csibészek, de szerencsére kevés bűnesetet látnak.

Minden héten, öt napon, négy-öt órát járőröznek, sokat járnak Mártély télen elhagyatottabb üdülőterületére, Szikáncsra és Erzsébetre, illetve gyakrabban megfordulnak a vásárhelyi Kishomokon. Hát­ha a részben új építésű, részben még szinte kiskertes városrészben a módosabb házak magukra vonják illetéktelenek figyelmét.

A tramtrain elindulásáig csu­­pán a két vasútállomást el­lenőrizték rendszeresen, most az új vonal teljes városi szakaszát végig járják. 

A megállóknál külön figyelnek az esetleges rongálásokra. Szerencsére eddig nem volt rendbontás, remélik, ez így is marad. A járvány miatt főleg a szigorú korlátozások idején kérték a segítségüket, és bár a szociális szféra feladataiban nem vettek részt, a vásárlók ki- és beléptetését se­­gítették a piacon.

Összességében szerencsére kevesebb bűnesetet látnak, de jóval több feszültséget a köz­utakon, az ünnepek előtt különösen.

Az önkéntes munka továbbra sem népszerű, holott hatalmas szükség lenne a polgárőrcsapat bővítésére.

Forrás: Délmagyar.hu

Hírszerkesztő: Magyari Béla