Adventi ünnepség Eperjesen

2025.12.02

Az advent a karácsonyt megelőző, a keresztény hagyományban a Jézus születésére való felkészülés és várakozás időszaka.

Az első advent vasárnap az Eperjesi Polgárőr Egyesület tagjai az esemény támogatói voltak. A település életében mindig nagyon aktív volt az egyesület, hiszen nem csak a község biztonságérzetének megőrzésében jeleskednek, de a rendezvényeken való főzést is szívesen vállalták. Az egyesület új elnöke, Tóth István és a tagok most is egy nagy üstben rotyogtatták a húsos káposztát.

14.30-kor Szentmisére várták a település lakóit. Ezután Gádorosi furulyások előadását hallgathatták az érdeklődők Dancsó Léna és Kabai Boglárka személyében. Majd Korcsmárosné Horváth Irén egy karácsonyi verset mondott el.

Adventi koszorú a várakozás legismertebb jelképe. Általában fenyőágakból készül, és négy gyertya díszíti, amelyeket vasárnaponként gyújtanak meg, hetente eggyel többet. A növekvő fény Jézus eljövetelének közeledtét szimbolizálja. 16 órakor az Eperjesi Polgárőr Egyesület képviselői gyújtották meg a hit gyertyáját.

A Faluházban a rendezvény zárásaként a település lakói és az egyesület tagjai közösen elfogyasztották a húsos káposztát, ezután jó hangulatú beszélgetés vette kezdetét.

Fotó: polgárőrség és a szöveg: ifj. Faragó János

Hírszerkesztő: Magyari Béla