Állami kitüntetésben részesült Sárközi László

2023.03.14

Alkotni és gyarapodni csak békében és biztonságban lehet – hangsúlyozta Rétvári Bence, miniszterhelyettes a Belügyminisztérium az 1848-as forradalom és szabadságharc 175. évfordulója alkalmából megrendezett központi ünnepségén 2023. március 13-án.

A rendezvényen Pintér Sándor belügyminiszter elismeréseket adott át.

A miniszterhelyettes hangsúlyozta: már a márciusi ifjak is megfogalmazták a 12 pontban a követeléseiket annak jegyében, hogy legyen béke, szabadság és egyetértés. A 10. pontban azt is megfogalmazták, hogy "magyar katonáinkat ne vigyék külföldre". Rétvári Bence rámutatott: a 175 évvel ezelőtt megfogalmazottak ma is aktuálisak.

Utalva a Nemzeti dalra, az államtitkár azt mondta: az elmúlt években azt érezhettük, hogy talpra álltunk, ugyanakkor nemzetünk meghatározója az állandó küzdelem a szuverenitásért, aminek oka az ország földrajzi elhelyezkedése, valamint demográfiája. Az önálló döntés megőrzéséért mindig küzdeni kell, mindig lesznek olyan birodalmi törekvések, amelyek azt veszélyeztetik – fogalmazott. Mi magyarok, a béke szigete kívánunk lenni Európában – fogalmazott.

"A nemzeti ünnepen nem csak emlékezünk, hanem kitüntetjük a jelenkor nagyjait is, egy-egy ilyen kitüntetés elismerése annak, hogy a díjazottak többet tettek hozzá a nemzetünkhöz" – tette hozzá az államtitkár.

Az ünnepségen 105-en részesültek elismerésben, a kitüntetéseket Pintér Sándor belügyminiszter adta át.

2023. március 13. 11:00 óra BM központi épület, márványaula MÁRCIUS 15-EI ÜNNEPSÉG

NOVÁK KATALIN, MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE

- A BELÜGYMINISZTER ELŐTERJESZTÉSÉRE

- NEMZETI ÜNNEPÜNK, MÁRCIUS 15-E ALKALMÁBÓL

A MAGYAR EZÜST ÉRDEMKERESZT POLGÁRI TAGOZATÁT ADOMÁNYOZZA

a mórahalmi polgárőrség szervezésében és irányításában végzett munkája, valamint az illegális migráció elleni küzdelemhez nyújtott támogatása elismeréséül

SÁRKÖZI LÁSZLÓ úrnak, polgárőrnek, a Mórahalmi Önvédelmi Egylet elnökének


Forrás: BM

Hírszerkesztő: Magyari Béla