Az egyik legsikeresebb Polgárőr Akadémia fejeződött be
A jubileumi XX. Polgárőr Akadémia került megtartásra Balatonföldváron szeptember 12-től-16-ig a Hotel Jogarban.
Mint korábban arról beszámoltunk (Kezdetét vette a XX. Polgárőr Akadémia), Prof. Dr. Besenyei Lajos, az Országos Polgárőr Szövetség Tudományos Tanácsa elnökének megnyitójával vette kezdetét hétfőn a polgárőrök felsőfokú továbbképzése.
Természetesen a főbb téma a Polgárőrség volt, ezen belül a Polgárőrség szolgálati szabályzata, vagy éppen az Országos Polgárőr Szövetség megújult online képzési rendszere. A társszervek kapcsán a résztvevők megismerkedhettek a Rendőrség életével, a Rendészeti feladatok mindennapjaival. Intézkedéstechnika, büntetőjog, bűnmegelőzési kommunikációs tréning témakörök mellett az egyesületek jogállása, gazdálkodása, adatvédelmi teendők is szóba kerültek.
A Polgárőr Akadémiák fantasztikus hangulatban záródnak - mondta el Dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke a XX. Polgárőr Akadémia zárónapján.
Hozzátette, hogy az Országos Polgárőr Szövetségnek ez egy nagyszerű találmánya volt, mert több mint tíz évvel ezelőtt az elnökség úgy döntött, hogy kialakítja és létrehozza a Polgárőr Akadémiát. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem és az Országos Polgárőr Szövetség együttműködésének a gyümölcse, amelyre mind a két szervezet büszke.
"Nyilvánvalóan ez a polgárőr oktatás csúcsa, s igyekszünk évente egyszer-kétszer megszervezni, hogy ez a vezetőképzés, a jövő utánpótlásának vagy a jelen vezetése kapjon olyan ismereteket, amely szükséges és feltétlenül indokolt a polgárőrségnek a tevékenységéhez."
Szívből gratulált az akadémián végzett polgárőröknek, s külön öröm számára, hogy a jubileumi XX. Polgárőr Akadémiát ilyen aktív, és ilyen érdeklődő csapat végezte el.
Az elnök beszédében értékelte a Polgárőrség helyzetét is.
Bizonyára mindenki azt tapasztalja, hogy a Polgárőrség most az egyik legjobban megbecsült civil szervezet Magyarországon. A polgárőrök modern hazafiak, mert az az önkéntesség, amit a polgárőrök ténylegesen tanúsítanak, az egy egyedi dolog Magyarországon.
Mindig azt mondjuk, hogy a Polgárőrség az aranykorát éli, még napjainkban is. A Polgárőrség Magyarország Kormányának stratégiai partnere, amely egyfajta garancia arra, hogy a Polgárőrség biztosan működjön.
Ha kinézünk az ablakon, vagy bekapcsoljuk a tv-t vagy éppen újságot olvasunk, akkor azt látjuk, hogy a szomszédos országban háború van, és azt nem tudjuk, hogy honvédelmi-politikai szempontból ez mit jelent a Polgárőrségnek, illetve a lakosságnak. A polgárőrök mindennapjait is érinti a magas infláció, az energiaválság, vagy az üzemanyag magas ára.
Az Országos Polgárőr Szövetség elnöke azt kérte a jelen lévő polgárőröktől, hogy az önkéntesség, a felelősségvállalás, a motiváltság mindezek ellenére maradjon meg.
"Próbáljuk meg átmenteni a Polgárőrséget ezen a nehéz időszakon, próbáljuk meg együtt tartani a Polgárőrséget ebben a kihívásokban teli időszakban. Tegyünk meg mindent annak érdekében a nehéz időszakban és az elkövetkező hónapokban, hogy a Polgárőség továbbra is nagybetűs civil szervezet maradjon."
Az Akadémia ötnapos képzésének utolsó napján mind a harmincegy tanuló sikeres vizsgát tett és átvette a tanfolyam elvégzését igazoló oklevelet.
Csongrád-Csanád megyéből 3 fő vett rész az akadémiai képzésen, - 1 fő Székkutas (Varga Árpád Attila), 2 fő Mórahalom (Rózsa Klára; Sárközi László) .
Szerző: Hladon Sándor
Fotó: Szabó Gábor elnök, Zamárdi PE
Forrás: opsz.hu.
Hírszerkesztő: Magyari Béla
Képek megnézhetőtek az alábbi linkre kattintva
Az egyik legsikeresebb Polgárőr Akadémia fejeződött be - Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ)