Az Országos Polgárőr Szövetség is védi a Volánbusz utasainak és autóbuszainak biztonságát
Országos szintre emelte együttműködését a Volánbusz és az Országos Polgárőr Szövetség a közlekedési vállalat utasainak, telephelyeinek és autóbuszainak fokozott biztonsága érdekében. Az erről szóló megállapodást 2021. április 7-én írták alá Budapesten.
A megállapodás célja, hogy a Volánbusz az utazási igényeknek leginkább megfelelő, színvonalas szolgáltatásokat biztosítson, ugyanakkor garantálja a járatait igénybe vevő utasok, illetve autóbuszai és telephelyei biztonságát. A társaság a rendvédelmi szervek aktív közreműködésével folyamatosan keresi a megoldási lehetőségeket a felmerülő vagyon- és gazdaságvédelmi problémákra. Ennek eredményeként a Volánbusz és az Országos Polgárőr Szövetség most összehangolta a már korábban is meglévő helyi együttműködéseket, és egy új, országos szintű megállapodást kötött a köz-, utas- és vagyonbiztonság hatékony biztosítása érdekében.
Az együttműködési megállapodás ünnepélyes aláírásakor dr. Pafféri Zoltán, a Volánbusz elnök-vezérigazgatója elmondta: A társaság mindent megtesz annak érdekében, hogy utasai biztonságban érezzék magukat az autóbuszjáratokon és az állomásokon. A Volánbusz és az utazók eddig is számíthattak a polgárőrök elhivatottságára, a mostani megállapodás ugyanakkor országosan összehangolt együttműködést tesz lehetővé, gondoskodva ezzel az utasok és a munkavállalók személyi és vagyonbiztonságáról.
A megállapodás értelmében a szervezetek együttműködnek a lehetséges vagyon- és gazdaságvédelmi kockázatok feltárásában. Az Országos Polgárőr Szövetség segítséget nyújt az esetleges hiányosságok megállapításában, a közrend és a közbiztonság érdekében támogatja az autóbusz-állomásokon a külső szolgáltató által biztosított vagyonőrök munkáját, ellenőrzi a Volánbusz műszaki telephelyeinek külső környezetét és a telephelyeken kívül parkoló autóbuszokat. A partnerek közös ellenőrzésekkel kívánják csökkenteni az esetleges bűncselekmények számát, illetve megelőzni az ilyen eseteket. A vagyonvédelmi és közbiztonsági szempontból veszélyeztetett autóbuszjáratokon, szükség esetén a polgárőrök is végeznek ellenőrzési tevékenységet.
"Az idén 30 éves Országos Polgárőr Szövetség eddig is számos településen támogatta a helyi közlekedés biztonságát, de a most aláírt megállapodás értelmében, a polgárőr egyesületek tagjai országosan bővítik és aktualizálják járőrútvonal terveiket, amelyek kiterjednek majd az éjszaka leparkolt autóbuszok ellenőrzésére is. Emellett, a polgárőrök szolgálatuk alatt, illetve egyéb utazásaik során jelzik, ha bűncselekményt, szabálysértést, vagy egyéb rendellenességet tapasztalnak, illetve sok útvonalon "demonstratív célú" járatkísérést végeznek az utasok biztonsága érdekében - hangsúlyozta Dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke, majd hozzátette, az együttműködés keretében a szövetség tagjai országszerte támogatják a rendőrségi feladatokat, így a Volánbusz biztonsági szintjének, az utasok biztonságérzetének javítását is.
A felek egyetértettek abban, hogy a közösségi közlekedés nemcsak kényelmes, környezetkímélő és fenntartható, de biztonságos alternatívát is jelent az utazásban, amit a Volánbusz és az Országos Polgárőr Szövetség együttműködése tovább erősít.
szöveg: Bakonyi Ágnes
fotó: Sebestyén Jenő