Beszámoló közgyűlést tartottak Székkutason

2021.07.20

2021. július 17-én tartotta éves beszámoló közgyűlését a Székkutasi Polgárőr Egyesület. A közgyűlésen a tagság több mint 80%-a megjelent, így az határozatképes volt.

Az eseményen részt vett Batiz István, a Csongrád-Csanád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetségének elnöke is.

Uhrin József egyesületi elnök köszöntötte a résztvevőket. Ezután megtartotta az egyesület 2020 évi munkájáról szóló beszámolóját. Az elnök kiemelte, hogy az egyesület tagjai 2020-ban 95 alkalommal 11 fő részvételével 1110 órában és 2060 km megtételével láttak el általános polgárőri feladatokat, járőr szolgálatot. A COVID-19 járvány miatti veszélyhelyzet alatt, az önkormányzat felkérésére sűrűbb járőr szolgálatot láttak el, hogy a lakosság segítségére legyenek a korlátozó rendszabályok betartásában. Azoknak az időseknek, akik igényelték, ebédet szállítottak ki, és bevásároltak 25 alkalommal, alkalmanként 2 fő 210 km felhasználásával.

Ezután a tagok egyhangúan elfogadták a beszámolót az idei költségvetéssel együtt.

Ezt követően Varga Árpád Attila, az egyesület titkára tájékoztatta a tagságot, hogy az egyesület sikeresen részt vett a NEA 2021 pályázaton, melyen 2,4 millió Ft támogatást nyert. A pályázati támogatás nagyobb részét formaruha és felszerelés be-szerzésére fordította az egyesület. Ezen kívül informatikai és ügyviteli eszközök és két kerékpár beszerzésére is sor került.

A támogatásból egy képzést is sikerül megvalósítani, amely az önvédelemről szól, amely augusztus 28-án kerül megrendezésre a polgárőröknek.

Ezután Batiz István elnök úr is szólt a résztvevőkhöz, gratulált az elért eredményekért és beszámolt a megyei szövetség terveiről, majd oklevéllel köszöntötte Varró Sándor Vilmos és Ráhai József polgárőröket, előbbit 15, utóbbit 25 éves polgárőr szolgálatáért.

A közgyűlés résztvevői egy finom ebéddel és jó hangulatú beszélgetéssel zárták az eseményt.

Fotó: Varga Viktória polgárőr

Hír szerkesztő: Magyari Béla