Biztonságban vagyunk! Interjú Varga Pállal, a domaszéki polgárőrség új elnökével

2020.12.04

2020. augusztus 2-án megtartott közgyűlésen elfogadásra került a Domaszéki Polgárőr Egyesület új alapszabálya, ezzel párhuzamosan tisztújításra is sor került. Az egyesület elnöke Varga Pál, elnökhelyettese Balogh Piroska, titkára Bakó Lajos lett.

Az újra alakult egyesület életéről, munkájáról, céljairól kérdeztük az elnököt.

 Hogyan alakult a tagság létszáma az elmúlt időszakban?

Az új elnökség az egyesületet 22 fővel vette át, azóta 4 új taggal bővült a tagság.

Bevezetésre kerültek új feladatok, vagy csak a régieket fejlesztik tovább?

Az új elnökség több szegedi középiskolával együttműködési megállapodást kötött, hogy a jövő évben érettségiző domaszéki középiskolások a számukra előírt 50 óra közösségi munkát az egyesületnél el tudják látni. Az új elnökség racionalizálta az egyesület költségvetését, takarékossági szempontból az egyesület részére a szolgálatszervezéshez, illetve 24 órás elérhetőséghez mindenki számára elérhető mobilhívószámot vezetett be, de az egyesület a közösségi médiafelületeken is elérhető már. Újra gondoltuk a feladatok végzéséhez szükséges munkamegosztást, így minden tag rugalmasan be tud kapcsolódni az egyesület életébe. Az is, aki havi 1 alkalommal ér csak rá, és az sem szakad bele, aki sűrűbben tud szolgálatot vállalni. Bekapcsolódtunk az Országos Polgárőr Szövetség határvédelmi tagozat munkájába. Fokozott ellenőrzésekben, határvédelmi akciókban vettünk és veszünk részt. Az egyesület elnöksége minden olyan pályázati lehetőséget igénybe vesz, melyre jogosult.

Milyen fejlesztések valósultak meg a megújulás óta?

Pályázaton nyertünk négy darab EDR (Egységes Digitális Rádiótávközlő Rendszer) rádiót, mellyel megvalósul az egyesület "digitális" átállása a szolgálat ellátása során. A rádiókkal folyamatosan összeköttetésben vagyunk a környező polgárőr egyesületekkel, illetve a rendőrség központi ügyeletével. Az Országos Rendőr-főkapitányság a Csongrád-Csanád Megyei Polgárőr Szövetséggel kötött támogatási szerződés értelmében, a polgárőrök járőrszolgálatának erősítésére 4 millió forintot biztosított, amelyből a CSCSMPSZ 10 darab elektromos meghajtású robogót vásárolt. Ezekre lehetett pályázni Csongrád-Csanád megye településein lévő egyesületeknek, melyekből mi sikerrel pályáztunk egy elektromos segédmotorra. A modern, tetszetős eszközt már haza is hozhattuk, és az új szolgálati járművel hamarosan a domaszéki lakosok is találkozhatnak a mindennapi feladatellátásunk során.

Domaszék mennyire számít biztonságosnak?

2020-ban mennyi esethez kellett kivonulnia a járőrszolgálatnak?

Azt tudom mondani, hogy Domaszéken nagyon jó a közbiztonság. Garázda, motiválatlan jellegű rongálásokról, verekedésekről nincs tudomásunk, bejelentés sem érkezett ilyenekről. Kisebb vagyon elleni bűncselekmények történnek, (kerékpár- vagy terménylopás) de lakásbetörésről, besurranásról, erőszakos cselekményekről idén nem kaptunk bejelentést. Ha segítségünket kéri a lakosság, az főleg szomszédi vagy családi vitákban, részeg személyek hazaszállításában, elveszett háziállatok felkutatásában, migráns személyek bejelentésében merül ki, vagy csak arra kérnek bennünket, hogy gyakrabban járőrözzünk feléjük, ezzel növelve a biztonságérzetüket. Pont ezért is van lehetőségünk, időnk karitatív tevékenységet is folytatni az alapfeladataink mellett. Illetve azt gondolom, hogy a folyamatos jelenlétünk a faluban egy bűnmegelőző hatást vált ki. Ha látják a polgárőr autót azok, akik rosszban sántikálnak, inkább egy faluval odébb állnak, ahol nem ennyire nagy a lebukás veszélye. Összefoglalva tehát úgy tűnik, hogy a megújulás jó hatást gyakorol a helyi polgárőr szervezetünk életére, a tagság bővül, új feladatokat látnak el, és még az eszközpark fejlesztésére is van kapacitás. Az ezzel kapcsolatos pályázatokat és a hozzájuk tartozó adminisztratív feladatokat ugyanis nem egyszerű nyomon követni. Az OPSZ a Rendőrség és Domaszék Nagyközségi Önkormányzat támogatása által az egyesület fejlődése szemmel látható és kézzel fogható, mely Domaszéket biztonságossá és élhetővé teszi a mindennapokban és a jövőben is. 

Aki kedvet és elhivatottságot érez magában ehhez a tevékenységhez, szeretne a csapathoz tartozni és másokon segíteni, az bizalommal forduljon a helyi polgárőrséghez személyesen vagy telefonon, a 0630/621-3940-es telefonszámon.

Forrás: domaszék.hu

Írás: Tombácz Zoltán szerkesztő.

Fotó és hírszerkesztő: Magyari Béla