Civil Véradó Hetet tartanak Csongrádban
Február közepén tizedik alkalommal rendezik meg a Civil Véradó Hetet a vármegyében. Az esemény fővédnöke, Batíz István, a Csongrád-Csanád Vármegyei Polgárőr Szervezetek Szövetségének elnöke.
Batiz István felkéréskor elmondta, óriási megtiszteltetés a számára, hogy ő kapta meg ezt a címet. A vármegye egyik legnagyobb civil szervezete a polgárőröké, hiszen 62 településen működnek, összesen több mint 1700 taggal.
A Civilek Napja alkalmából egyébként a makói önkormányzat 10 ezer darab hagymatikumi belépőjegyet adott át a Magyar Vöröskereszt Csongrád-Csanád Vármegyei Szervezetének, hogy szétossza a véradók között.
Farkas Éva Erzsébet polgármester a köszöntőjében kiemelte: nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy különféle módon támogassák a civil szervezeteket. A belépőjegyek összértéke eléri az 50 millió forintot, tavaly pedig 30 milliót osztottak szét az egyesületek, klubok között.
Sasvári Krisztinát, a Magyar Vöröskereszt Csongrád-Csanád vármegyei igazgatójától megtudtuk: amióta megnyitott a Hagymatikum, rendszeresen támogatják őket. A 10 ezer darab belépő most még értékesebb, hiszen ezzel igénybe tudják majd venni a véradók a március végén nyíló új részleget is.
Forrás: promenad24.hu
Hírszerkesztő: Magyari Béla