Csongrád- Csanád megyében is segítik az iskolakezdést

2021.09.02

A megye polgárőrei, az előző évekhez hasonlóan most is több helyszínen jelen vannak

Az idei tanévkezdés is fokozott feladatellátást követel meg az önkéntesektől, akik évről évre, a tőlük megszokott módon segítik az iskolakezdés időszakában a hatóságok és az iskolák munkáját.

Az őszi becsengetés idején a forgalom megnő az iskolák közelében, ahol, a megváltozó forgalmi viszonyok miatt szükséges a rendőri és polgárőri jelenlét. Csongrád- Csanád megye szinte minden településén a polgárőrök ilyenkor szolgálatot vállalnak a reggeli és délutáni órákban az intézmények környékén, elsősorban az azok közelében található gyalogátkelőknél.

Csőke Zsolt, a Belváros- Móraváros Polgárőr Egyesület elnöke, kérdésünkre elmondta, hogy a szeptemberi iskolakezdés időszakában fontos a figyelemfelhívás, a balesetmegelőzés, melyhez úgy tudnak hozzájárulni, hogy a gyalogátkelőknél segítik a gyermekek és kísérőik biztonságok átkelését.

A Szegeden működő egyesületek a város több helyszínén is segítik a rendőrök munkáját, többek között a Madách utcában, a Boldogasszony sugárúton és a Szentháromság utcában is.

A polgárőröknek a délutáni időszakban is fontos szerepük van, ilyenkor igaz, hogy a diákok, jellemzően nem egy időben hagyják el az épületeket, így nem elsődlegesen az átkelőhelyeken való átjutás biztosítása, hanem az iskolák környékének ellenőrzése, "szemmel tartása" veszi át a főszerepet, hogy az esetlegesen, gyermekekre veszélyt jelentő személyek ne környékezzék meg a hazafelé tartókat.

Ezúton is kérjük, hogy a balesetek elkerülése érdekében az iskolák környékét, egész évben fokozott figyelemmel és körültekintéssel közelítsék meg.


Fotó: polgárőrség

Hírszerkesztő: Horváth S. András