Csongrád Megyei körkép a Húsvéti Ünnepek kapcsán

2020.04.11

A Csongrád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége és a tagegyesületei továbbra is folytatják, a koronavírus-járvány miatt kialakult különleges veszélyhelyzetben, a kiemelt feladataik végrehajtását.

Megyénk a támogatásként kapott és vásárolt maszkokat és a fertőtlenítő szert, a járási koordinátorok húsvét előtt személyesen juttatták el a területükön levő polgárőr egyesületekhez.

Csongrád megyében levő polgárőr járási koordinátorok és sajtóreferensei beszámolói alapján az alábbi feladatokat végzik. Így újabb körképpel mutatjuk be munkájukat.

Mórahalmi Polgárőr Egyesület

Sárközi László elnök tájékoztatása szerint, a helyi polgárőr egyesület is részt vállal a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos települési feladatokból. Indul a megerősített szolgálat szombat reggel. A polgárőrök a piac területén valamint az üzletek környékén tevékenykednek, figyelve az időkorlátok betartására, ha szükséges figyelmeztetnek is.

Szegedi polgárőr egyesületek

Dr Botka László, Szeged város polgármestere, nyilvánosan is bejelentette, hogy a rendkívüli helyzetben hozott rendeletek betartatásában számít a település polgárőreire is, a rendőrök mellett.

Horváth S. András sajtóreferens elmondta, hogy a Húsvéthoz kapcsolódó hosszú hétvégén folyamatos járőr szolgálatot adnak, felváltva a szegedi egyesületek tagjaival. A közterületi szolgálatok során továbbra is fő feladatuk a csoportosulásokról értesíteni a hatóságokat, illetve felhívni ezen emberek figyelmét a fertőzésveszélyre. Figyelik a piacok, üzletek környékét s jelzik a rendőrök felé azt is, ha a rendkívüli nyitvatartási szabályokat valamelyik üzlet nem tartja be.

Eddig is fontos szerepet kapott a tanyákon, egyedül élők segítése, ez Húsvét alkalmából még fontosabb, hogy az idős állampolgárok otthon tudjanak maradni.

Sándorfalvai Polgárőrök az egyik nagy forgalmú élelmiszerüzletben segédkeztek a Kormány rendelet betartása érdekében.

Csongrád járás

Petrity Rudolf a csongrádi Tisza-Táj Polgárőr Egyesület elnöke, aki járási koordinátori feladatot is ellátja, telefonon elmondta, hogy körbe járta az egyesületeket. Egyben kiosztotta a védekezéshez szükséges védő felszereléseket is. Az egyesületi elnökök elmondása alapján azokat a feladatokat látják el, amit a vészhelyzet kihirdetése után is végeztek.

Hódmezővásárhelyi Polgárőr Egyesület

Tokodi Attila titkár telefonon elmondta, hogy vásárhelyen folyamatos biztosítást végez az egyesület a piacon bevezetett korlátozások betartása érdekében. A Dezső házaspár, akik polgárőrök, az idejüket, főként energiájukat nem kímélve segítik a közterület felügyelők munkáját is. Ezen túl az egyesület tagjai járőröznek a város területén is, az üzleteket figyelve, hogy az odajárók betartják e az időkorlátokat.

Kistelek Járás

Bangó Péter járási koordinátor telefonon elmondta, hogy a járás területén a polgárőr egyesületek is részt vállalnak a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos települési feladatokból. Kisteleken a polgárőr egyesület adományokat vitt a rászorulóknak. Az egyesületek együttműködnek az önkormányzattal, a helyi civilszervezetekkel valamint a lakossággal, hogy közösen tudjanak fellépni a járvány terjedése ellen.

Szentes Járás

Párkány György járási sajtóreferens beszámolt a tapasztalatairól.

A Szentes járási polgárőr egyesületek a 4 napos Húsvéti Ünnepeket szolgálatokkal töltik.

Árpádhalom polgárőr tagja éjszaka, és ha a helyzet úgy kívánja, nappal is szolgálatba helyezhetők.

Szentes Város polgárőrei a polgármester törvény által biztosított jogkörénél fogva helyi rendeletet hozott, aminek a betartatására felkérték az egyesületet a rendelkezés betartásának ellenőrzésére.

Nagymágocson, Derekegyházán a kijárás rend betartatására figyelnek, valamint az éjszakai járőrözés a feladat. Polgárőreik az önkormányzat felkérésének tesznek eleget, az időseket segítik bevásárlásban, valamint a szokásos járőr szolgálatot látják el.

Szegvári egyesület az oltári szentséget a faluban-körben vivő szentatya, plébános útját biztosítják, és kísérik. Rendszeresen járják a tanyavilágot, ivóvizet is vittek az idős embereknek. Rendszeres járőr szolgálatot látnak el az ünnepek alatt is. 

Csuhaj Andrásné Mariann járási sajtóreferens elmondta,hogy a Makói járásban többnyire átlagosnak mondható a rájuk bízott feladat. A polgármesterek nem éltek az adott jogukkal, így maradt a kijárási korlátozásban megfogalmazott feladat. Mindenkitől felelősség tudatos magatartást kértek.

Földeákon viszont lezárták a játszótereket illetve bezárták a kondi termet.

Királyhegyesen 12 órás szolgálatra kérték fel az helyi polgárőröket.
Nagyéren segítik, az időseket ebédet szállítanak, illetve bevásárolnak nekik, ezzel szemben az idősek példa mutatóan otthon maradnak - tudtuk meg Czirbus Imre elnöktől.

A polgárőr egyesületek sűrítették a járőr szolgálatot saját településükön.

Fotó: polgárőrség

Hírszerkesztő: Magyari Béla