Domaszéki Polgárőrök az Országos Közlekedésbiztonsági Verseny döntőjén.

Október 4-én Budapesten rendezték meg a Ludrovszky Gyula Országos Polgárőr Közlekedésbiztonsági Verseny döntőjét, az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság támogatásával, az Országos Polgárőr Szövetség Közlekedésbiztonsági és Balesetmegelőzési Tagozata szervezésében.

A rangos megmérettetésen Csongrád-Csanád Vármegyét a Domaszéki Polgárőrség tagjai képviselték: Apjok Katalin kísérőként, valamint a versenyzők Varga Pál és Landberger László.
A verseny során a résztvevők elméleti és gyakorlati feladatokban mutathatták meg tudásukat: közlekedési ismeretek, polgárőr szakmai vizsga, valamint vezetéstechnikai feladatok várták az ország minden vármegyéjéből érkező polgárőröket. A nap során a szervezők számos fakultatív programmal is készültek, többek között bowling, darts és szimulátoros ügyességi játékok, amelyek tovább emelték az esemény színvonalát.
A Domaszéki Polgárőrség csapata megtiszteltetésként élte meg, hogy Csongrád-Csanád vármegyét képviselhette ezen az országos döntőn. A szakmai versenyszámok komoly kihívást jelentettek, de egyúttal lehetőséget adtak arra is, hogy tagjaink tudásukat, tapasztalataikat tovább bővítsék, és még felkészültebben térjenek haza a mindennapi polgárőr szolgálathoz. Külön öröm számunkra, hogy a nap végén a gokart háziversenyen a domaszéki Varga Pál kiváló teljesítményével harmadik helyezést ért el, amelyre büszkék vagyunk, hiszen ez is bizonyítja, hogy kitartással és lelkesedéssel minden területen helyt tudunk állni.
A verseny kiváló szervezésben, jó hangulatban és magas szakmai színvonalon zajlott, amely minden résztvevő számára felejthetetlen élményt nyújtott. Ezúton is köszönjük a lehetőséget, hogy részesei lehettünk ennek az országos rendezvénynek, és hogy a Domaszéki
A XX. Ludrovszky Gyula Országos Közlekedésbiztonsági Verseny eredménye:
Gokart háziverseny eredménye:
- 1 Szabó Rudolf, Baranya vármegye
- 2 Fóti Péter, Baranya vármegye
- 3 Varga Pál, Csongrád-Csanád vármegye

Polgárőrség képviselhette vármegyénket a polgárőrség egyik legnagyobb szakmai eseményén.
Szöveg: Landberger László.
Fotó: Polgárőrség
Hírszerkesztő: Magyari Béla