Dübörögtek Szentes utcáin a lóerők
Második alkalommal került megrendezésre a Szentesi Traktoros Fesztivál 2024. augusztus 24-én. Ezt a rendezvényt Ádám László, illetve a Szentes és Térsége Traktoros Egyesület álmodta meg annak idején, melynek a helyszíne a Szentesi repülőtér lett.
A Szentes Polgárőr Egyesület, a Csongrád és Térsége Polgárőr Egyesülettel közösen látta el a feladatot, ahol végig kitartottak a kánikula ellenére is. A szervezők reggelit, ebédet és hideg ásványvizet is biztosítottak a polgárőröknek. Összesen 17 fő vett részt az eseményen. Legfontosabb feladat a parkoltatás volt. Mivel tavaly közel 4000-en látogattak ki a programra, így az idén másként voltak kialakítva a parkolók, hogy még több autó elférjen.
A rendezvény felvonulással kezdődött, melynek útvonala a repülőtérről Béke utca Mátyás király utca Penny market, Városi KönyvtárTűzoltóság fordulás a Deák Ferenc utcára, majd Bajcsy-Zsilinszky utca Rákóczi Ferenc utcaApponyi tér Kossuth utcán végigBíróság Szent Imre herceg utcaVásárhelyi út Repülőtér. A fontosabb csomópontoknál 8 fővel a rendőrséggel együttműködve szabályoztuk a forgalmat a menet biztonságos haladásának érdekében. Az idei évben 144 jármű vett részt a felvonuláson és az útvonal is hosszabb volt, de mégis gördülékenyen lezajlott.
10 óra után mikor az utolsó traktoros is leparkolt következett a megnyitó. Szabó Zoltán Ferenc polgármester úr köszöntötte a megjelenteket és elmondta, hogy mikor tavaly először megkeresték e rendezvény ötletével nagy örömmel fogadta, hiszen a környéken sokan foglalkoznak mezőgazdasággal. Az idén pedig éppen a 460. évfordulója van, annak, hogy I. Ferdinánd mezőgazdasági várossá nyilvánította Szentest.
A délután folyamán versenyek zajlottak. Látványos gyorsulási, ügyességi és kategorizált erőhúzás számokban mérték össze tudásukat a trakorosok. Mindeközben a gyerekekre is gondoltak a szervezők, hiszen volt ugrálóvár, arcfestés és kiállított gépeket lehetett megnézni. Ezen felül pedig volt lehetőség sétarepülésre is.
A Polgárőrök állták a sarat a rendezvény végéig. Sem a felvonulásnál sem a parkoltatásnál nem történt semmi rendkívüli.
Fotó: Paksi Anikó, Nagy Zsolt Imre
Szöveg: ifj. Faragó János
Hírszerkesztő: Magyari Béla