Elnökségi ülést tartottak a megyei szövetségnél

2019.05.15

A Csongrád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetség elnöksége a munkatervnek megfelelően tartotta az elnökségi ülését május 14-én a szövetség irodahelyiségében. Megtárgyalták és egyhangú szavazással elfogadták a napirendi pontokat.

Batiz István megyei elnök által vezetett elnökségi ülésen, megtárgyalták a napirendi pontok szerint az előterjesztéseket. Először az küldöttgyűlés tapasztalatait tárgyalták meg. Az elnök és a titkár úgy fogalmazott, hogy a közgyűlés jó hangulatú volt, a küldöttek jó részt megjelentek, a vendégek közül kettő fő nem tudott eljönni, amit előre jeleztek. Ezután a nyári idegenforgalmi idény feladatait és a nyári szünidőből adódó polgárőr feladatokat tárgyalták meg. Úgy határoztak, hogy az ajánlott feladatokat kiküldik az egyesületeknek is. Felhívják az egyesületek figyelmét, hogy szolgálatban az öltözködésre előírt szabályokat, és a polgárőr tőrvényben meghatározottakat tartsák be.

Ezután a SZMSZ került megtárgyalásra, amelyet a kijelölt bizottság nevében Petrity Rudolf szakmai alelnök terjesztett az elnökség elé. Javaslat úgy hangzott el, hogy a régi SZMSZ ne kerüljön módosítgatásra, hanem teljesen újra átdolgozott szabályzat legyen, ami az alapszabállyal összhangban kel, hogy legyen. Ebben az esetben is későbbi elnökségi ülésen várható döntés.

A migrációval kapcsolatos polgárőr tevékenység értékelésével kapcsolatosan Pőcze Levente elnökhelyettes tartott tájékoztatót. A tájékoztatóból kiderült, hogy jelenleg Kiszombor és Nagylak közötti határszakaszon kell erősíteni a polgárőr szolgálatot.

Ezután az Országos Polgárőr Napon kiosztásra kerülő BM, ORFK, OPSZ jutalmakra, valamint a Polgárőr Város és Község pályázatára tesznek javaslatot a beérkezett pályázatok figyelembe vételével. A jutalmakra előterjesztést az elnökség az OPSZ felé megteszi. A javaslatokra Pőcze Levente elnökhelyettes tett indítványt. A megyei szövetség egy db buszt kíván indítani az Országos polgárőr napra.

A július 20-án megrendezésre kerülő megyei polgárőrnap előkészítése a terveknek megfelelően halad mondta az elnök. Pőcze Levente elnökhelyettes beszámolt a megyei polgárőrnap előkészítéséről, majd megtárgyalták és egyeztették a szervezéssel kapcsolatban elvégzendő további feladatokat is. Ez után az elnök úr megkérte az elnökség tagjait, hogy segítsenek még szponzorok felkutatásában, akik tudják támogatni a rendezvényt.

Az egyebekben az elnök tartott tájékoztatót, ahol az aktuális feladatok is elhangzottak

Fotó és forrás Magyari Béla