Elnökségi ülést tartottak, ahol értékelték az OPSZ napot is

2021.08.31

Augusztus 30-án, a Határrendészeti Kirendeltség Szegedi objektumában került megtartásra a Csongrád-Csanád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetségének elnökségi ülése.

Batiz István elnök köszöntötte a megjelent elnökség tagjait, és az újonnan alakult Marosmenti Polgárőr Egyesület és annak  vezetőjét. Ezt követően javaslatot tett a jegyzőkönyvvezető és a hitelesítők személyére, melyet az elnökség egyhangúan elfogadott. Ismertette a napirendi pontokat, melyek a következők voltak,- az OPSZ nap értékelése, a szövetség közgyűlésének időpontja, alapszabály módosításának előterjesztése, és a központi támogatás II. félévi elosztása, az iskolakezdéssel kapcsolatos polgárőr feladatok és egyebek.

Ezután az elnökség meghalgatta az új egyesület vezetőjét és Makó járási koordinátor véleményét és javaslatát. Ezután az elnökség felvette tagjai közé az egyesületet.

Batiz István elnök tájékoztatta az elnökséget az OPSZ elnökségi ülésen történtekről, kiemelte, hogy az elnökség tagjai határozatban ismerték el és köszönték meg a Mórahalmon augusztus 14-én megrendezett Országos Polgárőr Nap szervezőinek munkáját, valamint a város polgármesterének és önkormányzatának anyagi és erkölcsi támogatását. A minden szempontból sikeres rendezvény - amelyen mintegy 3000 polgárőr vett részt - méltó emléket állított az idén 30 éves Polgárőrségnek.

Az elnök megköszönte a segítséget nyújtó egyesületek és az elnökség tagjainak munkáját. Határozatban köszönték meg Apjok Katalin irodavezető kiemelkedő munkáját, amit a polgárőrnap sikeréért tett.

Ahogy arról korábban az Országos Polgárőr Szövetség is tájékoztatást adott ki, a vírushelyzet alatt nem volt lehetőség a közgyűlések megtartására. Az elnökség hosszas tanácskozást követően 2021. szeptember 24-ét szavazta meg a közgyűlés megtartására.

Az elnökségi ülésen napirendre került az Alapszabállyal kapcsolatos módosítások megbeszélése is, melynek részleteiről a közgyűlésen ad tájékoztatást a megyei szövetség elnöksége.

Ezután döntöttek a központi támogatás II. félévi elosztásáról is.

Az elnök elmondta, hogy kiemelt figyelmet fordít a tanévkezdés biztonságára az Országos Polgárőr Szövetség, és a megyei szövetség is, ezért a polgárőrök a reggeli és a délutáni órákban fokozottan ellenőrzik az iskolák és óvodák környékét is. A feladatokról tájékoztató levelet küldtek az egyesületek részére.

Az elnökségi ülést az elnök eredményesnek értékelte és megköszönte a résztvevők, segítő közreműködését.

Fotó és szöveg: Magyari Béla